BUX
38018

Jól indult a nap New Yorkban

A hétfői vegyes zárás és a keddi kereskedési szünet után szerdán emelkedő indexekkel indult a kereskedés New York értékpapírpiacain - írja az MTI.

Szepesi Anita, 2017. július 5. szerda, 15:45

A Wall Street indexei közül a DJIA-30 0,07 százalék, az S&P-500 index 0,06 százalék emelkedést mutatott a kereskedés kezdetén. A főként fejlett technológiai papírokat jegyző Nasdaq piacon a Composite index 0,20 százalék emelkedéssel kezdett.

A befektetők a Fed június 14-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvére várnak. A Fed a júniusi ülésen az idén második alkalommal emelte meg az alapkamatot, ami nem okozott meglepetést, hiszen a lépést már korábban szinte teljes mértékben beárazták a piacok. A Fed egyúttal jelezte, hogy mérlegében 4,5 ezer milliárd dolláros kötvény aktívumát fokozatos csökkenti. A jegyzőkönyvből leginkább ennek menetére és ütemezésére vonatkozóan szeretnének többet megtudni a tőkepiaci szereplők.

Az olajár egy százalékot meghaladó csökkenéssel fejezte be szerdán több, mint öt éve a leghosszabb egyhuzamban tartó áremelkedését. Júniusra vonatkozóan ugyanis a Thomson Reuters Oil Research az OPEC termelésének a növekedését mutatta ki második egymást követő hónapban, dacára a 2018 márciusáig meghosszabbított termeléskorlátozó megállapodásnak.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára 0,96 százalékkal csökkent a szerdai globális kereskedés kezdete óta és hordónként 46,62 dolláron állt. A Brent nyersolaj ára 0,60 százalékkal 49,31 dollárra csökkent.

Az arany ára csak kevéssé változott, héthetes mélypont közelében stagnál. A határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,01 százalékkal unciánként 1219,05 dollárra csökkent.

A dollár erősödött szerdán, az eurót az amerikai piacok nyitásakor 0,20 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1326 dolláron.