Az idei második negyedév az első olyan periódus a Duna House Csoport tőzsdére vonulását követően, amely összehasonlítható az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal. Tavaly ilyenkor már konszolidációra került a lengyel tevékenység hatása, és a 2 százalékos jutalékplafon bevezetése a hitelközvetítésben - áll a cég közleményében.

A cégcsoport magyarországi ingatlanközvetítő hálózatai - Duna House és SMART Ingatlan - közel 10 százalékkal múlták felül az első negyedéves összes jutalékbevételeit. Ebbe nemcsak a közvetítésből származó jutalékok növekedése játszik közre, hanem a hálózati bővülés is, hiszen a negyedév végére 5 új irodával már 154-re bővült a két hálózat összesen. Eközben a Cégcsoporthoz tartozó lengyel METROHOUSE jutalékbevétele valamelyest csökkent, amely az akvizíciót követően bevezetett szigorúbb működési szabályok és a megemelt franchise díjakat követő hálózati tisztulás okozott. A lengyel hálózat jelenleg 73 irodára bővült és a menedzsment szerint a következő negyedévekben már szintén növekedést mutat majd.

A Duna House Cégcsoportnak mind Magyarországon, mind Lengyelországban és Csehországban is működnek a franchise mellett saját irodái is, amelyek összességében csúcsot döntöttek a második negyedévben. Az előző negyedévhez képest 11,2 százalékkal, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva pedig 16,6 százalékkal haladta meg a korábbiakat ez a szegmens. A kiugró jutaléknövekmény elsősorban a cseh saját irodának köszönhető, amely az előző negyedévet 2,5-szeresen múlta felül.

Szintén csúcsot ért el a hitelezési szegmens, amely a második negyedévben közel 16 és félmilliárd forint folyósított hitelállományt produkált, amely több mint negyedével múlja felül a tavalyi hasonló időszakot. Ezen belül a magyar hitelezési tevékenység is erős volt, amely 21 százalékos növekedést ért el, de a lengyel teljesítmény ezt is felülmúlta, hiszen közel 25 százalékos javulást mutatott az egy évvel ezelőttiekhez képest.

A szintén pénzügyi termékközvetítéshez tartozó lakástakarék-pénztári tevékenység is erős negyedévet zárt, hiszen a második negyedévben közvetített állomány majd' másfélszerese a tavalyinak - közölte a tőzsdei társaság.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!