BUX
40135

Jól ment ma Európának

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,64 százalékkal emelkedett, 1555,22 ponton zárt szerdán, 13,64 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

MTI-Eco, 2015. március 4. szerda, 19:11

Javult az irányzat a részvénypiacokon a hét eleji gyengélkedés után, de a múlt hét végi rekordokat még nem érték el a fő mutatók. A befektetők várják az Európai Központi Bank (ECB) e hónapra ígért mennyiségi enyhítésének részleteit: ezeket az ECB várhatóan csütörtökön ismerteti. Az ECB eszközvásárlása támogathatja a részvényárakat is. Az euróövezeti magángazdaság gyorsuló februári fejlődéséről délelőtt megjelent felmérés is használt, bár az eredmény elmaradt az előzetes becsléstől.

A New York-i piacok tovább estek, mert az elemzők előbbre hozták az amerikai kamatemelés lehetséges időpontját, de közben a friss magánfoglalkoztatási adatok a vártnál alacsonyabb növekedést jeleztek, és februárban csak kissé gyorsult az amerikai szolgáltatások teljesítményének növekedése is.

A korai amerikai szigorítás és az euróövezeti pénzeső kilátásától 11 és fél évi mélypontra zuhant az euró a dollárral szemben.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,44 százalékos javulással 6919,24 ponton zárt, 5,38 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 0,98 százalékos többlettel 11 390,38 ponton végzett, 16,16 százalékkal magasabban az év végi értékénél.

Párizsban a CAC-40 0,99 százalékkal 4917,35 pontra erősödött, 15,09 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 0,42 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,65 százalékot, a madridi IBEX-35 0,33 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 1,40 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG 20 0,64 százalékkal 2338,00 pontra gyarapodott, de a Mol 0,12 százalékkal 162,05 zlotyra esett.