A Mol 140 forinttal, 0,69 százalékkal 20 265 forintra gyengült, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 86 forinttal, 0,97 százalékkal 8936 forintra erősödtek, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,97 százalékkal 519 forintra nőtt, forgalma 1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,33 százalékkal 6290 forintra emelkedett, forgalmuk 916,4 millió forintot ért el.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1-en elmondta: a BÉT viszonylag jól teljesített, a világ piacaival együtt emelkedni tudott. A jó teljesítmény elsősorban az OTP-nek és a Magyar Telekomnak köszönhető, a Richter árfolyama nem mozdult el nagy mértékben, a Mol-nál pedig kisebb esés volt tapasztalható. Amerikából ezúttal is többségében jó vállalati hírek érkeztek, így Nyugat-Európában is 1,5-2 százalékos pluszokat lehetett látni például a németeknél vagy a franciáknál, de az amerikai tőzsdék is 0,5 százalékos pluszban vannak. A Mol esetében reggel esésre számítottak az elemzők. A befektetők ugyanis január 25-től kezdve válthatják át Mol-részvényekre azokat az átváltható kötvényeket, amelyeket a cseh CEZ áramszolgáltató bocsátott ki még 2014 januárjában, mintegy 450 millió euró értékben. Az átváltási árfolyam 61,25 euró, mintegy 19 000 forint, jóval a jelenlegi kurzus alatti.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!