A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a vezérigazgató azt mondta, valótlanok azok a sajtóhírek, melyek szerint Magyarország elhalasztotta a jüankibocsátást, hiszen konkrét időpont nem is volt kitűzve a kötvényértékesítésre. Hozzátette, az ÁKK tervez devizában denominált kötvényeket kibocsátani, és a kínai piac is számításba jön. Mint mondta, van érdeklődés a magyar papírok iránt, így ha a következő hetekben, hónapokban adódik egy kedvező alkalom, akkor megtörténhet a kibocsátás.

Közép-európai ország még sosem bocsátott ki renminbiben (a kínai nemzeti deviza) denominált kötvényeket, de a nagy gazdaságok közül is nagyon kevés élt ezzel a lehetőséggel - mondta Barcza György hozzátéve, ha a renminbi teret nyer, akkor a kötvénypiac is meg fog erősödni, nem kizárt, hogy öt év múlva jelentős versenytársa lehet az amerikai vagy az európai kötvénypiacnak. "Azt kell elérni, hogy addig a magyar eszközöket megismerjék, a befektetők kövessék Magyarországot, és kialakuljon egy potenciális befektetői tábor" - mondta.

Barcza György szerint egyelőre nem érdemes konkrét kibocsátási összegekről beszélni, mint fogalmazott, egymilliárd jüant szoktak a piacon úgynevezett benchmark összegként, vagy tipikusként említeni, eddig a legmagasabb külföldi renminbiben eszközölt kibocsátást a britek valósították meg, hárommilliárd értékben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!