A keddi piacnyitás előtt teszi közzé első negyedéves eredményszámait a Richter. Az Equilor elemzői szerint az első negyedév elsősorban az erős rubelről szólhatott a gyógyszeripari társaságnál, s éves alapon jól mutathatnak majd a jelentésben a növekvő értékesítési és bevételadatok, ezekhez a lengyel influenzajárvány is hozzájárulhatott. A brókercég várakozásai szerint az árbevétel közel 10 százalékkal, 98,2 milliárd forintra bővülhetett 2016 azonos időszakához képest.

Az erős rubel a pénzügyi soron is sokat segíthetett a cégnek, így a nettó eredményben az Equilor szakértői közel 15 százalékos növekedéssel számolnak, de van ennél optimistább becslés is. Az Ersténél úgy vélik, hogy a rubel átértékelése miatt a nettó eredmény akár 30 százalékkal is bővülhetett.

A bruttó fedezet 57 százalék körül alakulhatott, az üzleti eredmény 15 százalékkal, 15,7 milliárd forintra emelkedhetett - vélik az Equilor elemzői. Emlékeztetnek, a piac vélhetően kiemelt figyelmet fordít majd a jelentésben az eredményhányadra, ahol a Richter korábban jelezte, tovább folytatódhat az erózió. A bruttó fedezeti szint 2017-ben 56-57 százalék körül, az üzemi eredményhányad 11 százalék körül lehet a gyógyszercég korábbi becslése szerint.

Az Equilornál úgy vélik, egyszeri tételekre nem kell számítani, s a Richter sem jelentett be előzetes kifizetéseket, de a Bemfola (Finox) akvizíció hatásai már látszódhatnak a számokon. Mint írják a tavaly integrált Bemfolával kapcsolatban, a második féléves első értékesítési volumenek még nem voltak igazán jók, ám a gyógyszer nemrég kapta meg a kereskedelmi jogokat három új országra, s ez további löketet adhat a bevételek növekedésének. A termékből a Richter idén 30-35 millió euró bevételre számít, amely már most megdobhatja az európai értékesítéseket.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!