Szakértők korábban azt mondták, hogy Magyarország 1-2 milliárd jüan (154-309 millió dollár) értékben dobhat piacra csütörtökön jüankötvényeket.

Az ÁKK az idén januárban jelentette be, hogy Magyarország befektetők toborzásával bízta meg a Bank of China pénzintézetet egy jüanban denominált kötvény kibocsátásához. Varga Mihály a múlt év végén a Reuters hírügynökségnek adott interjúban nagyon fontosnak nevezte egy jüanban denominált kötvény kibocsátását a tavaly novemberben Kínával kötött megállapodásnak megfelelően. A kibocsátás felső határát 3 milliárd jüanban (455 millió dollár) jelölte meg akkor. Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója december közepén azt közölte, hogy Magyarország az idén összesen 312 milliárd forint értékben tervez devizakötvényt kibocsátani.

A hároméves forint kötvények referenciahozama 1,51 százalékon áll az ÁKK adatai szerint.

Elsőként Nagy-Britannia bocsátott ki jüanban (renminbi, RMB) denominált szuverén kötvényt. Magyarország az első kelet-európai ország, amely megjelent a jüankötvények piacán.

A részletekről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön délután 3 órakor tart sajtótájékoztatót.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!