Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cég 2017-re 10,5 millió euró - az előző évinél 1 millió euróval magasabb - árbevételt és az előző évinél 500 ezer euróval nagyobb, 3,7 millió euró nettó nyereséget vár.
A jelentés szerint a nettó nyereség 90 százalékát, azaz mintegy 3,3 millió eurót a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló szabályozás szerint osztalékként ki kell fizetni a részvényeseknek. (Az első negyedéves Graphisoft-jelentésről itt olvashat.)

A pénzügyi eredmények az első fél évben a társaság várakozásainak megfelelően alakultak. A Graphisoft 5,1 millió euró - az egy évvel korábbinál több mint 300 ezer euróval magasabb - árbevételt ért el a működési költségek mintegy 100 ezer eurós növekedése mellett, így az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 200 ezer euróval magasabb az előző évi bázisnál. Az üzemi eredmény 7 százalékkal, 154 ezer euróval emelkedett.

A jelentés szerint a Graphisoft Parkban 2016 végén rendelkezésre álló mintegy 53 ezer négyzetméternyi iroda, labor és oktatási terület, valamint az 1250 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázs 2018 közepére további 20 ezer négyzetméter irodaterülettel, és további 750 gépkocsi befogadást biztosító mélygarázzsal bővül.

A társaság tulajdonában álló ingatlanállomány valós értéke részben az új fejlesztések eredményei nyomán, részben a szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (szit) alakulással járó adózási előnyöknek köszönhetően 10 százalékkal - az első negyedév végi 228 millió euróról 252 millió euróra - nőtt a második negyedév végére. A valós nettó eszközérték 198 millió euróra, az egy részvényre jutó valós nettó eszközérték pedig 19,7 euróra emelkedett.

A szit a külföldön meghonosodott cégforma, a REIT (Real Estate Investment Trust) magyarországi megfelelője. A szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozássá átalakulás 2017. július 31-ei fordulónappal megtörtént, így a társaságnak az év utolsó 5 hónapjában nem lesz társasági adó- és helyi iparűzési adófizetési kötelezettsége, amivel mintegy 300 ezer euróval csökken a nyereségadó-ráfordítása. A szit státusz megszerzésére a jogszabályban meghatározott összes feltétel teljesítését követően, legkésőbb 2018 végéig kerül sor.

A Graphisoft Park részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A hétfői kereskedést 3800 forinton zárta a papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 4000, a legalacsonyabb 2330 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!