BUX
39279

Kemény nap virradt Mészáros Lőrinc befektetőtársaira

A tegnapi 15 százalékos esés után a mai kereskedés sem indult jól a Mészáros-cégek részvényeseinek. Az Opus- és az Appeninn-részvények 15 százalékos mínuszban állnak, de a Konzum sem tud emelkedni.

Lovas-Romváry András, 2017. november 8. szerda, 11:02

A tegnapi nagy napon belüli negatív fordulat után a mai kereskedés sem indult túl jól a három tőzsdei társaság részvényesei számára, amelyben Mészáros Lőrinc is érdekelt.

A kereskedés első óráját követően az Appeninn részvények 15 százalékos mínuszban járnak, s csak azért nem esnek tovább, mert nem lehet. Hasonló mondható el eddig az Opusról is, egyedül a Konzum az, amely kisebb, 3,7 százalékos csökkenéssel megúszta a reggelt. Igaz, ez utóbbi cég részvényeinek árfolyamát nem is rángatták fel olyan agresszívan, mint a másik kettőét.

A tőzsdei mondás szerint az árfolyamok lépcsőn mennek fel és liften szállnak a mélybe. Nos, ez eddig nem mondható el az Appeninn és az Opus részvényekről, mivel ezek felfelé is liften közlekedtek.

Az Opus részvények kevesebb mint két héttel ezelőtt startoltak 310 forint körüli árfolyamról, s mindössze hét kereskedési nap alatt 800 forintig drágultak. Mindezt úgy, hogy nem egy napon csak azért nem tudtak 15 százaléknál többet drágulni, mert erre a tőzsdei kereskedési szabályok nem adnak lehetőséget. A felfelé tartó napok során rendszerint úgy ért véget a kereskedés, hogy tömegével sorakoztak a kielégítetlen vételi ajánlatok a kereskedési könyvben. Most pont ennek a fordítottja figyelhető meg a lejtmenetben - igaz, a nap még nem ért véget.

Az Appeninn esetében is volt néhány ilyen nap az elmúlt hetekben. Ez utóbbi részvény szeptember elején még csak 331 forinton állt, így a mostani 737 forintos árfolyam még mindig szép teljesítményt takar, még akkor is, ha jóval alacsonyabb a nemrég beállított 1173 forintos csúcsárfolyamnál.