Két régi ismerőssel gyarapszik az S&P 500

A héten két cég kerül vissza az S&P 500 indexbe, az AIG és a General Motors (GM) életében is mérföldkő ez, hiszen a társaságok életben tartása dollármilliárdokat emésztett fel, ez azonban újabb jelzés, hogy kezdenek rendbe jönni.
Beke Károly, 2013. június 4. kedd, 17:15

Közel öt évvel az állami mentőakció után jutott el odáig a két cég, hogy újra a legnagyobb amerikai tőzsdeindex tagjai legyenek, a Reuters cikke szerint ez szimbolikus győzelem számukra.

Az indextagság várhatóan megnöveli a befektetők érdeklődését, ami különösen a még mindig részben állami tulajdonú GM számára lenne fontos. Az AIG 182 milliárd dolláros állami mentőövet kapott 2008-ban, míg a General Motors életben tartása érdekében 50 milliárd dollárt költött el az amerikai kormány. Azóta a biztosítótársaság papírjait már eladta az állam, az adófizetők nyereséggel szálltak ki az akcióból, míg az autógyár esetében 2014 elejére tervezik a kiszállást, jelenlegi állapot szerint azonban abban az esetben veszteséget kell majd elkönyvelnie az amerikai költségvetésnek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK