A vártnál rosszabb amerikai GDP adatra azonban jelentősebb reakció nem volt a forint piacán, bár 296 forintot megközelítette az árfolya, ami mintegy 2 forintos elmozdulást jelentett a napközbeni csúcshoz képest. Ez az érték azonban szinte megegyezett az előző napi záró értékkel, így nem lehet arról beszélni, hogy jelentősebb mozgást lett volna a hét utolsó napján.
Ez látszott az euró/dollár keresztárfolyamban is. Úgy látszik az előző két nap jelentősebb euró erősödése után megpihentek a piacok, mert pénteken már csak 0,2 százalékot emelkedett az euró értéke a dollárral szemben. Ez 1,312-es keresztárfolyamot jelentett délután. Nem mozdult az 1,206-1,208-as sávjából az euró/frank keresztárfolyam sem. Ennek hatására a forint a frankkal szemben 245 forint közelében stagnált délután. A dollár 225 forint környékén mozgott, ez 0,3 százalékos forint erősödést jelentett.
A másodlagos állampapírpiacon sem volt érdemi mozgás, a hozamok többsége ugyanis egyáltalán nem változott az előző naphoz képest.












