Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az EU kereskedelmi titkok eltulajdonítására vonatkozó törvényeket vezet be, több ügyvéd szerint viszont a leggazdagabbaknak fenntartott hedge fundok félnek attól, hogy a 2016 márciusában életbe lépő szabályok akarva-akaratlanul nehezebbé teszik majd a vagyonkezelőknek, hogy az egyedi stratégiájuknak köszönhető versenyelőnyt fenntartsák.

Az Allen & Overy jogászcég egyik szellemi tulajdonnal foglalkozó jogásza szerint ugyanis a direktíva igencsak hézagos és adott esetben még meg is könnyítheti bizonyos hedge fund munkatársaknak, hogy a kereskedelmi titkaikat a következő munkahelyükre magukkal vigyék. Azt is hozzátette, hogy a matematikai modellek alapján működő alapokat érintheti a helyzet a legsúlyosabban.

Erre erősített rá a Linklaters jogászcég partnere is, aki szerint a direktíva megengedi, hogy egyes alkalmazottak "a tapasztalatot és a készségeket, amelyeket a munkájuk alatt elsajátítottak" a szakemberek, egy új munkahelyre magukkal vigyék. Véleménye szerint valószínűleg az Európai Bíróságnak kell majd egyértelműsítenie a szabályokat.

A hedge fundok már eleve nyomás alatt vannak, mivel 2011 óta a legrosszabb teljesítményüket nyújtották tavaly, amely miatt az ügyfelek rengeteg tőkét vontak ki tőlük, valamint a költségeiket is vissza kellett venniük, amely a nyereségességre komoly csorbát vetett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!