Minden ok megvan az örömre, hiszen pénteken 30 017 ponton zárt a BUX index, s ez már csak alig 100 ponttal marad el a mindenkori csúcsától, attól a 30 132 pontos értéktől, amelyet 2007. július 24-én sikerült elérnie a Budapesti részvényindexnek. Még a lemaradó magyar részvénypiacon is hatalmas hozamot tudott elérni az, aki azt ezt követő válság mélypontján vásárolt, s a mai napig megtartotta részvényeit, azonban érdemes azokkal is foglalkozni, akik a csúcson vettek, s mindeddig kitartottak.

Az, hogy a csúcs közelében járunk egyben azt is jelenti, hogy most már nullában járnak azok a befektetők, akik a legutóbbi csúcson vásároltak. Azonban az sem mindegy, hogy akkor mit vettek. Ha megvizsgáljuk a BUX index kosarában legnagyobb súllyal 2007 nyarán és most szereplő részvényeket, akkor azt látjuk, hogy a csúcson vásárló befektetők - a gyógyszeripari részvények kivételével - még mindig minden részvénnyel vaskos mínuszban vannak.

A 2007 nyarán 37 630 forinton Richtert vásárló befektetők - ha az időközben kifizetett részvényenként 561 forintnyi osztalékot és persze a részvény tizedelését is figyelembe vesszük - pénteki záróárakkal számolva 86 százalékos nyereséget könyvelhettek el. Az akkor még tőzsdei szereplő Egis egykori részvényesei sem panaszkodhatnak, hiszen az osztalékokat és a 2013-as felvásárlás és tőzsdei kivezetés árfolyamát figyelembe véve számításaink szerint 21 százalékot kereshettek a nevezetes 2007-es BUX csúcs idején vásárlók. Az említett számításoknál az eladásból és osztalékokból befolyó pénzek újra befektetésével nem számoltunk.

A két gyógyszerrészvényen túlhaladva már meglehetősen siralmas kép tárul elénk. Az annak idején 975 forinton Magyar Telekom részvényt vásárlók még a kifizetett osztalékokkal együtt is 20 százalékot veszítettek kilenc év alatt. A Molnál még rosszabb a helyzet, itt a kilenc évnyi kitartást osztalékokkal számolva egy 30 százalékos bukóval honorálta eddig a tőzsde, ha valaki volt annyira szerencsétlen, hogy 29 620 forintos árfolyamon bevásárolt a papírból. Az akkoriban 10 970 forintos árfolyamon megvett OTP részvényeikkel sem lehetnek boldogok a befektetők, ezek 23 százalékos veszteséget hoztak osztalékokkal együtt.

Összehasonlításképpen: a 2007 nyarán közel 8000 ponton járó DAX indexen ez alatt az idő alatt 30 százalékos hozamot érhettek el euróban számolva a befektetők: Mindezt úgy, hogy a német index már túl van az elmúlt másfél évben egy nagyjából 15 százalékos korrekción. Az S&P 500-as részvényindex dollárban számolva 35 százalékot hozott 2007. július 24-e óta.

A jó hír az, hogy akkora a budapesti részvényárak lemaradása még mindig a vezető tőzsdékhez képest, hogy ez nem lehet akadálya az elmúlt valamivel több, mint másfél éve megindult emelkedés folytatódásának.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!