Kína húzta szerdán Budapestet

A tőzsdék a jó kínai külkereskedelmi adatokra fókuszáltak a szerdai kereskedésben, a jó hangulat Budapestre is átterjedt.
MTI, Napi.hu, 2016. április 13. szerda, 18:11

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 384,89 pontos, 1,48 százalékos emelkedéssel, 26 412,03 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: közepes forgalom mellett, pozitív napot zárt a BUX. A tőzsdék a jó kínai külkereskedelmi adatokra fókuszáltak, ezek húzták szerdán globálisan a részvénypiacokat. A nemzetközi optimista hangulat elsősorban a banki részvényeket segítette, az OTP-nél 2 százalékos volt az emelkedés, így a részvény ismét 7 ezer forint felett tudott zárni. A nemzetközi hangulatnak köszönhetően Európában a vezető részvény indexek egyaránt 2-3 százalékot emelkedtek.

A Mol 115 forinttal, 0,72 százalékkal 16 185 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 2,03 százalékkal 7020 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 467 forintra emelkedett, forgalma 430,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 107 forinttal, 2,00 százalékkal 5455 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK