A jelek szerint a befektetők egyre inkább ráébrednek a német autóipar kínai kitettségére. A három nagy tőzsdén is jegyzett német autóipari konszern részvényeinek árfolyamát aszerint rángatják az elmúlt napokban a frankfurti tőzsdén, amilyen hírek éppen érkeznek a kínai részvénypiacról aznap. A folyamat érthető, hiszen a kínai piac jelentős súlyt képvisel eladásaikban, s egyre többen gondolják úgy, hogy a kínai tőzsde összeomlása jelentősen csökkentheti az országban az újautók iránti keresletet.

Az autógyártó cégek részvényei szerdán például nagyot estek, nem csak azért, mert aznap éppen a kínai tőzsde is nagyot zuhant, hanem azért is, mert napvilágot láttak a júniusi kínai újautó eladási adatok. Ezek pedig két év után először az újautó eladások 3 százalékos visszaeséséről tanúskodtak az előző hónaphoz képest. Ma már felfelé tart árfolyamuk, megfelelően a kínai tőzsdéken tapasztalt reggeli jelentősebb megugrásnak.

A VW bukná a legnagyobbat

A Wirtschaftswoche című német pénzügyi lap szerint a három nagy német autógyártó cég - a BMW, a Daimler és a Volkswagen - közül utóbbi van leginkább kitéve a kínai autópiac változásainak. A wolfsburgi cégnél 2014-ben előállított összes autó 37 százaléka Kínában talált vásárlóra, joint venture partnereivel, az FAW-val és az SAIC-vel így a kínai újautópiac 20 százalékát uralják. S ez a piac nem kicsi, a várakozások szerint a jelenlegi évi 3,5 millió darabról 2019-re 5 millió darabosra nőhet éves szinten.

A német független kutatóintézet, a Center for Automotive Management szakértői szerint Kína a Volkswagen számára az ígéret földjét jelenti. Ha komoly visszaesés következne be, az az ottani termelés miatt komoly nehézségeket okozhatna. A politikai nyomás miatt ugyanis nehezen lennének kivitelezhetőek az intézet szakértői szerint a nagyarányú létszámleépítések, s így ez a német gyárakban vezethetne költségcsökkentési intézkedésekhez. Ami nem lenne egyszerű menet, tekintve hogy a VW-nél a termelés nagyobb része van "házon belül", mint a BMW, vagy a Daimler esetében.

A lap három, az autógyártók eladásait komolyan érintő stresszhelyzetet elemeztetett ki a CAM szakértőivel a német autógyártókra vonatkozóan.

Globális válság

Az első szerint egy olyan globális pénzügyi válság robbanna ki, mint amilyen a 2008-2009-es volt. Ebben az esetben a legnagyobb piacokon, az Egyesült Államokban, Európában és Kínában az eladások néhány hét alatt 20 százalékkal zuhannának, az autóvásárlások finanszírozása befagyna és még a következő évben sem indulna be az autópiac.

Ekkor a becslések szerint a Daimler éves eladásai 400 ezer darabbal esnének vissza globálisan, 200 ezer darabbal Németországban, s csak Németországban mintegy 15 ezer munkahely megszűnésével lehetne azonnal számolni. A BMW globálisan 430 ezer, otthon 200 ezer darabbal kevesebb autót értékesíteni, s 12 ezer munkahely szűnhetne meg. A VW számai nyilván brutálisabbak, globálisan 2 millióval kevesebb, belföldön 750 ezerrel kevesebb autó eladásával lehet számolni, s 50 ezer munkahely szűnne meg.

Kínai válság

A második, ennél enyhébb, de azért durva forgatókönyv csak a kínai autópiac összeomlását vizsgálta meg. E szerint a kínai újautópiac 20 százalékkal csökkenne egy éven belül, s egy évig ezen az alacsonyabb szinten stagnálna úgy, hogy közben a jövőre vonatkozó kilátások sem javulnának. Ebben az esetben az eladási számok még mindig durva visszaesést mutatnának, a fenyegetett német munkahelyek száma persze  jóval kevesebb lenne, a legmagasabb a szám a VW-nél, 8000 fő, a másik két cég esetében 2000 fő alatt maradna.

A Kínában eladott autók száma ebben az esetben a VW-nél 750 ezer, a Daimlernél 60 ezer, a BMW-nél 100 ezer darabbal lenne kevesebb. A Kínában gyártott autók száma az előbbi sorrendben 650 ezer, 35 ezer és 60 ezer darabbal lenne kevesebb.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!