A kínai hatóságok arra készülnek, hogy megváltoztassák a jüan dollárral szembeni árfolyamának számítási módját. A lépéstől azt remélik, hogy csökkenteni tudják a kínai deviza árfolyamának ingadozásait, ugyanakkor ez egy lépés lenne visszafelé a nyitottabb, piaci erőknek nagyobb teret engedő átalakulás útján - írja összefoglalójában a Bloomberg.

A tervek szerint a naponta megállapított napi-jüan árfolyam kiszámításánál bevezetnének egy úgynevezett anticiklikus tényezőt - derül ki egy friss kormányzati közleményből. Elemzők szerint a lépéssel a hatóságok közvetlenebbül bele tudnak majd szólni a jüan dollárral szembeni árfolyamának alakulásába, s csökkentenék a piaci hatások szerepét annak változásaiban.

A szigorúbban menedzselt árfolyam elvileg nagyobb mozgásteret enged majd a kínai gazdaságpolitikának abban, hogy folytatni tudja a gazdaságban a túlzott eladósodottság elleni küzdelmet. Ez eléggé népszerű erőfeszítés volt eddig a nyugati befektetők körében. A szigorúbb árfolyamkontroll viszont szembemegy azzal a programmal, amelyet Hszi Csin-ping (Xi Jinping) hirdetett meg még 2013-ban, s amelynek lényege, hogy a piaci folyamatok érvényesülésének egyre nagyobb teret engednek a gazdaságban. A kínai jegybank jelenlegi árfolyamrendszerével a nemzetközi befektetői közösség eddig elégedett volt, s az segített abban is, hogy a jüan bekerüljön az IMF által tartaléknak elismert devizák közé.

Az új anticiklikus tényező bevezetése nagyon úgy tűnik, hogy egy rossz irányba tett lépés, az árfolyamkontroll erősödését sejteti. Ezzel a lépéssel a hatóságok azt sugallják, jóval inkább tartanak a jüan volatilitásától, mint azt az eddigi kommunikációjukban hangoztatták - mondta a hírügynökségnek Sean Callow, a Westpac Banking Corp. szenior devizastratégája.

A kínai jüan árfolyamának megtámasztása amúgy is központi téma volt idén a kínai vezetés részéről. Ezzel igyekeztek ugyanis meggátolni az amúgy eléggé felgyorsult tőkekiáramlást az országból, s meggátolni egy komolyabb pénzügyi feszültség kialakulását az országban. Ez ugyanis nem jönne jól a 2017 végén - a hírek szerint - komoly személyi változásokra készülő kínai vezetésnek.

A jüan árfolyama elvileg jelenleg egy napi fixinghez képest napon belül legfeljebb 2 százalékkal mozdulhat el, az új tényező a fixing megállapításában segíthet. Lényege, hogy megpróbálja kiszűrni a "csorda-szellemet" a piacról. Azaz a fixing megállapításánál megpróbálják elkerülni azt, hogy az az előző napokhoz képest túllőjön valamilyen irányba, ha a kereslet vagy a kínálat egyensúlya valamelyik irányban hirtelen felborulna.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!