Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három hónapja nem látott mértékben esett a kínai jüan árfolyama a devizapiacon, miután a kínai jegybank eltörölt két intézkedést is, amelyeket korábban pont az árfolyam erősítése és a tőkekiáramlás lassítása érdekében vezettek be.

A dollár/jüan árfolyam a pénteki 6,4427-es pénteki mélypontról a mai kereskedésben már 6,533-ig erősödött, ez egy kereskedési nap alatt másfél százalékos gyengülést jelent a kínai deviza értékében.

A jüan (vagy más néven remninbi) idén eddig 6,9 százalékot erősödött a dollárral szemben - emlékeztet összefoglalójában a Reuters és a Financial Times - s ezzel sikeresen ledolgozta a tavalyi rekordmértékű, 6,5 százalékos gyengülését az amerikai devizához képest. A kínai devizatartalékok januárban 3 éves mélyponton voltak, azonban az azóta eltelt hét hónapban újra folyamatosan nőnek. A pénteki szinten utoljára 2015 decemberében járt a jüan árfolyama.

A jüan erősödése az elmúlt öt hétben indult be igazán, több, mint 4 százalékot erősödött ebben az időszakban a dollárral szemben. Az erősödést látva már korábban voltak olyan találgatások a piacon, hogy a kínai jegybank valamilyen lassítani kívánja a felértékelődést. A képhez azonban hozzátartozik az is, hogy a dollár nem csak a jüannal, hanem a vezető devizákkal szemben is sokat veszített ez idő alatt értékéből, az euróval szemben is 3,5 százalékot meghaladó mértékben gyengült augusztus eleje óta.

dollár/offshore remnimbi
Kép: forrás:Saxobank

A kínai jegybank (PBOC) ma reggel kiküldött értesítőjében eltörölte azt a korábbi intézkedését, amellyel megemelte a forward ügyletek során a jüan elleni pozíciók nyitásának letéti követelményeit. Ezzel párhuzamosan eltörölték azt a kötelezettséget is, amely szerint a kínai bankoknak tartalékot kellett képezniük a Hongkongban és más külföldi telephelyeken elhelyezett jüan betétek után.

Az FT-nek nyilatkozó egyik külföldi bank vezetője emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén még komoly spekulációs nyomás volt a jüanon és igen erőteljes volt Kínából a tőkekiáramlás. Mostanra azonban az árfolyam stabilizálódott, s a tőkekiáramlás is lassult, ezért döntettek az intézkedések eltörlése mellett - tette hozzá.

A brit lapnak nyilatkozó egyik sanghaji vezető devizakereskedő ugyanakkor úgy véli, hiába az egyszeri jüan gyengítő hatás, ez még nem fogja megfordítani az elmúlt hónapok trendjét a devizapiacon, ami a kínai fizetőeszköz erősödéséről szól. A külkereskedelmi mérleg rendíthetetlenül pozitív, s eközben a tőkekiáramlás is megállt az országból - hívta fel a figyelmet.

Azt, hogy a kínai hatóságok nem nagyon aggódnak már az országból történő tőkekiáramlás miatt, az is mutatja, hogy az elmúlt hónapokban új erőre kaptak a kínai - főleg állami tulajdonú - vállalatok külföldi akvizíciói is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!