BUX
38657

Kitartott az öröm az OTP-nél

Ma is az OTP-részvény húzta a magyar tőzsdét, árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett.

MTI-Eco, 2015. február 10. kedd, 18:13

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 276,44 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 17 942,13 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma rég nem látott rekordot döntött, 28,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint a bankadó kivezetése, valamint a kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közti együttműködés híre még kedden is pozitívan hatott a tőzsdére. Elmondta: a forgalom túlnyomó részét, 24,1 milliárd forintot az OTP-részvények kereskedelme adta, amelynek árfolyama több mint 4 százalékkal emelkedett.

A szakértő úgy véli, hogy amennyiben a kormányzat elmúlt években jellemző, ellenséges hozzáállása enyhül a bankszektor felé, az új távlatokat nyithat a magyar tőzsdei vállalatok felé. A külföldi papírok szerényebben, de szintén erősödtek - tette hozzá.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóhelyettese mindehhez hozzáfűzte, hogy vélhetően szerdán már csendesebb nap várható.

A Mol 165 forinttal, 1,41 százalékkal 11 895 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 181 forinttal, 4,40 százalékkal 4291 forintra nőtt, forgalmuk 24,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,63 százalékkal 374 forintra emelkedett, forgalma 664,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 75 forinttal, 1,94 százalékkal 3785 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1491,15 ponton zárt kedden, ez 13,15 pontos, 0,89 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.