A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

You fucking Americans − fakadt ki a Standard Chartered egyik vezetője a New York-i pénzügyi hatóság vizsgálati anyaga szerint, mielőtt kifejtette, felháborítónak tartja, hogy az USA törvényei megszabják a világ többi része számára, hogy az irániakkal nem lehet üzletelni. Az amerikai sajtó természetesen felkapta a hatóság vádja szerint 250 milliárd dolláros pénzmosást végrehajtó, korábban vetélytársaihoz képest közmegbecsülésnek örvendő brit bank pénzügyi vezetőjének kijelentését.

Bár egyes megfigyelők szerint valóban nem teljesen racionális, hogy az amerikai törvények az európaiaknál jóval szigorúbbak az iráni üzletfelekkel folytatott tranzakciókat illetően, a Standard Chartered azonban a vádak szerint tudatosan nem felelt meg a politikailag érzékeny előírásoknak. Az Ázsiára összpontosító, ám eszközeinek harmadát New Yorkban kezelő StanChart most amerikai működési engedélyének elvesztésétől vagy egy hatalmas pénzbírságtól retteghet, és nem kér elnézést: szerintük mindössze 13 millió dollárral bántak szabályellenesen.

Egy hónapon belül már a harmadik brit bankra csaptak le a különböző amerikai hatóságok: a legnagyobb HSBC-t a szenátus mexikói pénzmosási ügyei, a Barclayst pedig a CFTC a Libor-manipuláció miatt sújtotta komoly pénzbüntetéssel. Ez a londoni City bankjaiért aggódó brit politikusok figyelmét sem kerülte el, egy munkáspárti képviselő, John Mann parlamenti vizsgálatot kezdeményezett, hogy járjanak utána, valóban jóhiszeműen jártak-e el az amerikai hatóságok. A londoni polgármester, Boris Johnson szerint is a londoni pénzügyi központ renoméjának akarnak ártani az amerikaiak. A Wall Street és a City közötti viszony nem felhőtlen, a brit főváros a nyolcvanas évektől kezdve jelentős mennyiségű üzletet szívott el Manhattanből, az amerikai bankok ugyanis előszeretettel használták ki a brit banki szabályozás lazaságát. Mervyn King, a brit jegybank elnöke szerint azonban szó sincs bankháborúról, ám azt kifejezetten hátrányosnak tartja, hogy egy hatóság a vizsgálatok lezárulta előtt a nyilvánosság elé áll vádjaival.

A New York-i hatóságokkal nemcsak a GDP-jük tizedét adó pénzügyi központ visszaesésétől aggódó britek, hanem a többi amerikai intézmény is elégedetlen. A Federal Reserve-nél és az amerikai pénzügyminisztériumnál a Reuters értesülései szerint "túlbuzgónak" tartják a közelmúltban létrehozott New York-i pénzügyi hatóságot, és inkább a korábbi, hosszas egyeztetések után csendes peren kívüli megállapodással végződő ügymenet mellett maradnának a pénzintézetek csalásai esetében.

Kép: Napi grafikonok

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!