BUX
39279

Kitört a botrány - bevitték az erdőbe a befektetőket

Csúnya véget ért a kínai faipari botránycég kálváriája, a kanadai felügyelet drákói szigort tanúsítva betiltotta a papírok kereskedését és lemondásra kötelezte vezetőit.

Józsa Bernát, 2011. augusztus 27. szombat, 14:31

Lemondásra kötelezte a kanadai tőzsdén forgó kínai Sino-Forest öttagú igazgatóságát a kanadai pénzügyi felügyelet, amely egyúttal betiltotta a részvények kereskedését is. Az ontariói hatóság (OSC) honlapján megjelent határozat indoklásában leszögezte, fennáll a lehetősége annak, hogy a kínai faiparban érdekelt cég menedzsmentje csalárd módon félrevezető adatokat közölt árbevételéről, valamint eltúlozta faállományának mennyiségét is.

Ezen felül az öt cégvezetőt az OSC eltiltotta a részvénykereskedéstől, illetve attól, hogy a továbbiakban kibocsátónál vezető tisztséget töltsenek be. A társaság sem a Bloombergnek, sem a Financial Timesnak nem kívánta kommentálni a döntést.

A Sino-Forest árfolyama 67 százalékot zuhant, miután - amint arról két hónappal ezelőtti cikkünkben beszámoltunk - az amerikai Muddy Waters Research június eleji elemzése jelentős kockázatokra hívta fel a figyelmet. Az elemzőcég a társaságnál több aggasztó számviteli megoldás mellett arra is rámutatott, hogy a társaság által feltüntetett fakitermelési adatok nem lehetnek valósak, mivel az érintett terület úthálózata egyszerűen nem bírná el a jelentésekben szereplő mennyiségű fa szállítását. Maga John Paulson neves hedge fund vezér alapja is jelentős, 458 millió dolláros veszteséget szenvedett el az ügyön 12,5 százalékos pakettje júniusi eladásáig.

 

A Sino-Forest végig tagadta a vádakat és egy független vizsgálóbizottság felállítása mellett a PriceWaterhouseCooperst is megbízta a számok auditálására, ám legutóbbi közlése szerint a vizsgálat eredménye legkorábban év végén lett volna esedékes.