Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A helyi bankszövetség elnöke és a BoE vezetése is igyekezett hangsúlyozni, hogy a megsegített bank tulajdonképpen jó állapotban van, éppen csak némi átmeneti gond adódott. Ez nem igazán nyugtatta meg a befektetőket, akik eladásaikkal óriási forgalom mellett több mint 30 százalékkal küldték le a részvény árfolyamát. Az amerikai piacok nyitását követően némileg csökkent a vezető indexek vesztesége, a DAX és a CAC így is 0,5 százalékkal gyengült, míg az FTSE-100 1,2 százalékkal került lentebb - utóbbi két százaléknál nagyobb mínuszban is járt. A lejtmenet élén a bankok álltak, a Deutsche Bank és a Credit Suisse gyengüléséhez a Societe Generale leminősítése is hozzájárult. Hasonlóan veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni a British Airways tulajdonosai, miután a UBS csökkentette a társaság részvényeire vonatkozó célárát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!