A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott: a Mol és a Richter erősödött, míg a Magyar Telekomnak és az OTP-nek csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese elmondta, hogy a magyar piacot - hasonlóan a nemzetközi tőzsdékhez - kivárás jellemezte, mindez az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtti befektetői visszafogottságot tükrözte. A piacok várják, hogy milyen élénkítő eszközöket jelent be az EKB a deflációs veszély és a gyenge gazdasági növekedés ellensúlyozására.

A Mol 50 forinttal, 0,41 százalékkal 12 100 forintra erősödött, 665,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 26 forinttal, 0,62 százalékkal 4154 forintra csökkent, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 294,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 69 forinttal, 1,79 százalékkal 3919 forintra nőtt, a részvények forgalma 649,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1519,74 ponton zárt szerdán, ez 28,37 pontos, 1,90 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!