Az FTSE-100 0,6, a DAX 0,3, a CAC-40 0,6 százalékkal emelkedett, a Stoxx Europe 600 0,4 százalékkal került feljebb. A periféria indexei is erősödtek: A milánói FTSE MIB 0,9, a madridi IBEX-35 0,4 százalékos nyereségben zárt. Az athéni ASE indexe viszont 1,3 százalékot esett, miután még mindig tart a huzavona a nemzetközi hitelezők és Görögország között a megvalósítandó reformokról. A görög belügyminiszter országa fizetésképtelenségével fenyegetőzött, ha a jövő hét közepéig nem kapnak új pénzt a nemzetközi hitelezőktől. Később a görög kormány hivatalosan cáfolta az esedékes törlesztés megtagadásának szándékát.

A piaci hangulatnak kedvezett ugyanakkor, hogy az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménye gyorsult és a várakozást is felülmúlva nőtt márciusban. Befektetők igazolva látják a reményeket, hogy az Európai Központi Bank (ECB) mennyiségi enyhítésétől gyenge euró támogatta exportbővülés, a kisebb finanszírozási költségek és az alacsony energiaárak növelik a vállalatok profitját.

A görögök mellett még lelkesedést visszafogó tényező volt az amerikai feldolgozóipar márciusi teljesítményéről érkezett ellentmondó számok, illetve, hogy a magánfoglalkoztatás múlt havi növekedése elmaradt a várttól az Egyesült Államokban. Ez csökkentette az amerikai gazdaság húzóerejébe vetett bizalmat, miközben az amerikai jegybankrendszer (Fed) vezetői aggasztóan ismételgetik, hogy a szerintük átmeneti első negyedévi lassulás nem lesz akadálya a kamatemelésnek "a júniustól szeptemberig tartó időszakban".

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones Ipari Átlag (DJIA) és az S&P 500 0,3, a Nasdaq 0,5 százalékkal járt az előző záróértéke alatt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 56,56 dollár volt, 1,45 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 6,75 dollárral 530,75 dollárra nőtt, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0206 dollárral 1,7800 dollárra apadt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!