Másfél hónapja tart a korrekció az amerikai részvénypiacon, ez alatt az S&P 500-as index értékének közel 10 százalékát veszítette el korábbi csúcsához képest. Több technikai, hangulati mutató is eközben olyan tartományban ért, ami azt jelzi, hogy ha valahol, akkor nagyjából ezeken a szinteken - talán egy picit lejjebb - kellene erőt mutatniuk a vevőknek, ha be akarják bizonyítani, a tavaly őszi mélypontok valóban egy újabb elsődleges bikapiac kezdetét jelentették.

A tegnapi kereskedésben, illetve a határidős piacokon ma reggel bemutatott eladási hullám elég közel hozta a vezető amerikai részvényindexeket olyan szintekhez, amelyek egy elsődleges bikapiacban természetes és ideális korrekciós szinteknek nevezhetőek. Az S&P 500-as index a ma reggeli határidős kereskedésben 1300 ponton járt. Ezzel az index teljesítette a korábban kiépült fej-vállak alakzat célárát, amelynek nyakvonalát a március eleji és az április végi mélypontok jelölték ki. Emelkedő trendre utaló jel egyelőre nincs a grafikonon, az index alatt azonban erős támaszzóna található, nagyjából 1275 és 1300 pont között. Ezt a zónát erősíti a 200 napos mozgóátlag, az 1290 pont körül húzódó Fibonacci-szint, valamint az 1275 pontos, tavaly decemberi kitörési szint is.

 

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

Az RSI túladottságról tanúskodik, a rövidebb távú 14 napos RSI a származékos index esetében már 24 alatt járt reggel, a hosszabb távú, 30 napos RSI pedig 38 alatt. Ez utóbbi azért lehet lényeges, mert elsődleges bikapiac korrekcióiban ez az elmúlt évtizedben az alsó határát jelentette a hosszabb távú oszcillátornak.


A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

A Dow Jones Industrial esetében is közel van egy erős támasz-szint, a tavaly ősszel kiépült emelkedő háromszög alakzat felső ellenállásának képében, ez a tegnapi záróértéknél mint 150 ponttal lejjebb helyezkedik el.


A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

A hangulati indikátorok közül több is lassan szélsőséges pesszimizmust tükröző tartományba érkezik, igaz, vannak olyan mutató is, amelyek árnyalják képet.

A pozitív fordulat közelségének lehetőségét alátámaszthatja a Chicago Board Options Exchange-en tapasztalt eladási opció vásárlási kedv. Az eladott eladási és vételi opciók arányát reprezentáló put/call hányados 10 napos átlaga az elmúlt napokban kilőtt, 10 napos átlaga már a tavaly októberi mélyponton tapasztalt értékeknél tartózkodik.


Az AAII, az amerikai kisbefektetői szövetség hangulatfelmérésében az áremelkedésben hívők aránya 23,6 százalékra csökkent, ilyen alacsony értékre utoljára 2010 júliusában volt ilyen alacsony. Az áresésben hívők aránya 45,97 százalékra emelkedett, ilyen sok pesszimistát utoljára tavaly szeptember végén lehetett tapasztalni a felmérésben. Persze a felmérés történetében volt már ennél szélsőségesebb pesszimizmust mutató időszak is, azonban az ellentét analízisben hívők szerint egy ilyen helyzetben el lehet kezdeni készülődni a vételekre.


A profi tőkepiaci hírlevélírók által javasolt pozíciókat szemléző felmérés ugyanakkor nem tanúskodik szélsőségesen pesszimista hangulatról ebben a körben. Az eladást javaslók aránya mindössze 22,3 százalék, a vásárlásra biztatóké 39,4. Ez egyáltalán nem jelent pesszimista szélsőséget, ami alapján vásárolni kellene. Igaz, korábban, az 1420 pont feletti S&P 500-as indexértékeknél igazán szélsőségesen optimista hangulat sem alakult ki a tanácsadók körében. Ha valaki mindenképpen vásárlásra biztató jeleket kívánna felfedezni ebben a felmérésben, akkor annak talán a felmérés eredményeinek 2009 márciusét követő viselkedését lehet érdemes megvizsgálnia. Akkor az első, mélypontról történt emelkedést nem kísérte a felmérésben szélsőségesen optimista hangulat kialakulása, s az első korrekcióban nagyjából erre a szintre tudott romlani a hangulat.


A másik felmérés, ami arra enged következtetni, hogy ha lesz is fordulat, arra még várni kell, az az amerikai aktív alapkezelők szövetségének (NAAIM) kimutatása. A szövetség tagjai által kezelt portfóliókban még mindig viszonylag magas a nettó vételi kitettség az S&P 500-as index irányában, a hét közepén 58 százalék feletti értékeket mértek. A felmérés hat éves történetében eddig legalább 40 százalék alá, de inkább 20 százalék közelébe kellett leépülnie a nettó vételi pozícióknak ahhoz, hogy a pozitív fordulat megtörténjen a piacon.


Sok jel utal tehát arra, hogy talán hamarosan véget érhet az április eleje óta tartó korrekció az amerikai részvénypiacon. Azonban a hangulati indikátorok között van néhány, amely azt jelzi, hogy lehet még tér lefelé, mielőtt az ellentét analízis alapján igazán vásárlásokban kellene gondolkodni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!