BUX
39962

Kritizálják Matolcsyt, avagy mi áll a furcsa állampapír-aukció hátterében?

A mai dkj-aukción alacsony érdeklődés mellett mentek csak el a három hónapos papírok, a magyar kötvénypiac száguldásának megtorpanását azonban szakértők szerint nem kell túl komolyan venni és nem feltétlenül van köze a Matolcsy György gazdaságpolitikájával kapcsolatos bírálatokhoz.

NAPI, 2011. augusztus 23. kedd, 13:59

Nem volt kiemelkedő az érdeklődés a mai háromhónapos dkj-aukción, de ennek ellenére kissé csökkentek a hozamok, még ha ehhez a mennyiséget csökkenteni is kellett. Elég komoly hozamesés volt az elmúlt időszakban, ahhoz képest 5,60-5,73 között találtak gazdára a papírok, vagyis nagyobb volt a szórás, a hozam azonban kissé tovább csökkent.

Az elmúlt hetekben emlegetett nagy vásárló nem a 3 hónaposba fog fektetni - vélekedett Ruzsonyi Ákos a Commerzank szakértője. Nagyon rossznak nem mondható az aukció, normális keretek között zajlott, viszonylag kisebb érdeklődéssel, ami arra vezethető vissza, hogy csendesebb a hangulat, nyugodtabbak a kedélyek a magyar kötvénypiacon az elmúlt napokban. A csütörtöki 3-, 5-, és tízéves kötvényaukció eremdényétől várható igazán, hogy megmutassa, van-e valamilyen változás a magyar kötvényekhez való hozzáállásban.

Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője úgy véli, a hozamszintek jelentősen csökkentek, így ha a titokzatos vevő most nem érdeklődött annyira, az nyilván ennek tudható be. Ha van egy nagy szereplő, aki nagy mennyiséget vásárol, majd elmegy a piacról, azt korrekciós fázisnak hívják és a részvénypiacon is ismert. Nyári szerint a következő aukciók mutatják majd meg, hogy ez egyedi eset volt, vagy egy hosszabb folyamat első lépése.

Akár az utóbbira is lehet esély, hiszen a hangulat a világban sokkal rosszabbra fordult, az ország jövő évi finanszírozásával kapcsolatban pedig előbb-utóbb kételyek merülhetnek fel, a tervezett hiánycél tartásához pörgősebb gazdaságra lenne szükség. Az elmúlt napokban a jobboldalról több kritika is elhangzott Matolcsy gazdaságpolitikájával kapcsolatban, a tegnapi Széles Gábor interjú, illetve Chikán Attila nyilatkozata, amely akár belpolitikai változásokra utalhat. A külföldiek visszafogottab érdeklőldése akár erre is visszavezethető - tette hozzá.

Ruzsonyi szerint viszont túlzás a Matolcsy-üggyel összefüggésbe hozni a kisebb auciós keresletet. Elég sok ideje volt a jelenlegi gazdaságpolitikának, hogy kezdhetne kiforrni, ennek tudhatók be a jobboldalól érkező gyakori kritikák, de ezzel nem kellene a dkj-aukciót összekapcsolni. Mindeni látja, hogy a világgazdaság lassulása kevésbé reálissá teheti a kormány gazdasági elképzeléseit, a kritikák azért jelennek meg, hogy más irányba is megpróbálják felkelteni a kormány gazdasági műhelyének figyelmét.

A mostani aukción volt néhány szereplő, aki még mindig bízik a kamatcsökkentésben, ezek főleg külföldi szereplők, ők bementek 5,7-5,75 közötti hozamszinten, mások viszont nem bíznak az MNB pozitív döntésében és olyan magasra tették ajánlataikat, amit az ÁKK már nem fogadott el - értékelte az aució eredményét egy név nélkül nyilatkozó kötvénykereskedő. Néhány évvel ezelőtt ugyancsak nyáron volt egy hasonló, de kötvény-aukció, ahol az ÁKK jelentősen csökentette érdeklődés hiányában a mennyiséget, ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni.

Inkább az a kérdés, hogy amennyiben az MNB ma nem vág, akkor tovább erőltetik-e a kamatcsökkentést az elmúlt hetekben bevásárló külföldi szereplők, vagy inkább visszavonulót fújnak és kiszállnak. Ezt a holnapi hozamalakulásból láthatjuk majd meg - tette hozzá.