BUX
38657

Lassan indul az év Európában

A csökkenő olajjegyzések és a visszahúzódó euró/dollár kurzus nyomán emelkedtek a nyugat-európai tőzsdeindexek, a londoni börze azonban zárva tartott, ami nem tett jót a piaci forgalomnak.

Kummer Krisztián, 2005. január 3. hétfő, 18:29

Csaknem egy százalékkal hízott a hétfői kereskedés során a DAX és a CAC-40, pedig utóbbi kosarában némi ellensúly is került: a Sodexho részvényét váltó Essilor-papír 0,9 százalékos esést produkált. Az enyhe időjárás jótékony hatással volt az olajárakra: múlt héthez képest csaknem négy százalékkal csúszott vissza a New York-i jegyzés, ami alaposan feldobta az autógyártó-papírok iránti keresletet: a francia PSA árfolyama csaknem három százalékkal nőtt, de a Volkswagen és a Renault is két százalék körüli pluszt könyvelhetett el. A Deutsche Post kurzusát az dobta meg, hogy a német kormány áttranszferálta 12 százalékos részesedését a cégben a német KfW fejlesztési bank számára. Az Adidas-Salomon pedig azzal kopta be magát a befektetők szívébe, hogy a társaság vezérigazgatója évi egymilliárd eurós forgalmat vár a kínai piactól az évtized végére.