BUX
38047

Lecsorgással nyitott Európa

A szerdai kitörő optimizmus ma nem tudott folytatódni, enyhe visszaeséssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai részvényindexek. A nap vesztese eddig a francia piac fél százalékos lecsorgásával.

Beke Károly, 2013. január 3. csütörtök, 10:48

A nyitás után 7775 pontig esett vissza a frankfurti tőzsde DAX indexe, ez 0,1 százalékkal maradt el a szerdai zárószinttől. A londoni FTSE szintén 0,1 százalékos mínusszal indította a napot, míg a francia CAC 40 0,5 százalékkal állt tegnapi értéke alatt. Az olasz tőzsde vezető indexe 0,3 százalékkal esett tegnapi szintje alá, míg Madridban 0,9 százalékos gyengüléssel indult a nap. Régiónkban a varsói WIG 20 és a prágai tőzsdeindex egyaránt 0,2 százalékos visszaeséssel kezdte a csütörtöki kereskedést.

A reggel megjelent német munkanélküliségi adatok nem okoztak túl nagy izgalmakat, miután a várakozásoknak megfelelően 6,9 százalékon stagnált a ráta, míg a munkanélküliek száma a vártnál valamivel szerényebb mértékben bővült. Ugyanakkor a decemberi svájci beszerzési menedzserindex a várakozások fölött, noha így is 50 pont alatt alakult.