Lejtőn a forint, 300 fölött az euró

Kedd reggel folytatta gyengülését a magyar deviza, így április közepe után először emelkedett 300 fölé az euró jegyzése. A forint továbbra is a régióval együtt esik, a lengyel zlotyt is elég erősen adják.
Beke Károly, 2013. június 11. kedd, 09:39

Reggelre 301,05-ig gyengült a forint az euróval szemben, ez újabb 0,6 százalékkal volt magasabb a hétfői szintnél. A dollár 226,86-ig drágult, míg a svájci frankért 243,06 forintot kellett fizetni. A nemzetközi színtéren az euró kismértékben tovább erősödött, 1,32622-nél állt a dollárral szemben. A régiós devizák vegyesen szerepelnek, a lengyel zloty közel fél százalékot bukott, így 4,27 felett járt az euróval szemben, míg a román lej a múlt heti nagy esés után ezúttal javítani tudott.

A forint kilátásai szempontjából nem tett jót, hogy a várt 2,1 százalék helyett 1,8 százalékos lett a májusi infláció, a vártnál alacsonyabb adat további kamatcsökkentések lehetőségét hordozza magában. Emellett a befektetők továbbra is félnek a feltörekvő piacoktól, a török tüntetések nem csillapodnak, ami idegessé teszi a piacokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK