Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jelek szerint megkönnyebbüléssel fogadta a piac a bejelentést, amely szerint a devizahitelek forintosítására piaci árfolyamon kerülhet sor. A befektetők eddig ugyanis jelentős kockázatként kezelték annak a lehetőségét, hogy egy piaci árfolyamnál alacsonyabb devizaárfolyamokon történő forintosítást további jelentős veszteségeket okoz a banknak, a részvények a kereskedés első fél órájában 3,2 százalékkal erősödtek, 4025 forintig.

A hír nem csak az OTP,de a Raiffeisen és az Erste árfolyamának is jót tett, ezek 1,35 százalékkal drágultak a Bécsi Értéktőzsdén.

Az OTP várhatóan pénteken teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését. Ebben az elemzők szerint a második negyedévesnél lényegesen jobb adatok szerepelnek majd. Ez nem jelenthet nagy meglepetést, hiszen a bank a második negyedéves eredmény terhére számolta az árfolyamrés alkalmazásának semmisége következtében keletkezett veszteségből 39,5 milliárd, s az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban potenciálisan keletkező visszatérítési kötelezettségből adózás után 144,1 milliárd forintot.

A bank által összegyűjtött elemzői konszenzus szerint a bankcsoport konszolidáltan adózás után 29,96 milliárd forintnyi nyereséget érhetett el. Ez a szám a második negyedévben 153,14 milliárd forint veszteség volt, a tavalyi harmadik negyedévben 10,88 milliárd forint nyereség. A korrekciós tételek nélkül számolt profit az elemzők szerint 29,377 milliárd forintot tehetett ki a második negyedéves 38,956 milliárd forint után. Tavaly ez az összeg a harmadik negyedévben 42,183 milliárd forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!