A vezető papírok közül a legtöbbet 4 százalékkal a Mol tudott emelkedni, a 13 680 forintos záró ára ráadásul csak 5 forintra maradt el a napi csúcs értékétől. Az olajcéggel szárnyalása azért érdekes mert vele kapcsolatban hír nem jelent meg, és az olaj ára is alig 1 százalékot emelkedett.

A nap elejétől kezdve a legstabilabb emelkedést viszont a Magyar Telekom nyújtotta. A szinte egész nap 3 százalék feletti pluszban lévő részvény könnyen lépett át a 700 forintos határon, és végül 3,7 százalékkal emelkedve 707 forinton zárt, napközben azonban ennél magasabban 712 forinton is megfordult. A részvény esetében azonban magyarázatul szolgálhat a jó szereplésre, hogy folyamatos kamatcsökkentés várható az elkövetkező időszakban.

Az elmúlt két tőzsdenap legnagyobb vesztese az OTP napközben 4600 forintig is elszaladt, a vegyes amerikai makroadatok hatására azonban erről a szintről gyorsan a napi minimumot jelentő 4470 forintra lökték vissza a papírt. Zárni végül 4530 forinton 2,6 százalékos pluszban tudott a részvény.

A Richter csupán 0,3 százalékkal emelkedett 36 400 forintra, a részvénynél azonban érdemes figyelembe venni, hogy a hétfői nagy esésben a piaccal szemben emelkedni tudott egy minimális mértékben. A kisebbik gyógyszergyártó az Egis sem szárnyalt kedden, árfolyam ugyanis csupán 0,1 százalékkal 19 865 forintra drágult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!