Ma is az OTP adja a ritmust

Megnyugvás érződik a nemzetközi piacokon, a BÉT is kisebb emelkedéssel kezdhet, ez azonban csak az esés korrekciója. Az irány később dől el.
NAPI, 2009. augusztus 18. kedd, 08:55

A tegnapi zárószinthez képest kis plusz lesz a nyitásban, a mindent elsöprő eladói hangulat ma nem lesz jellemző, kis pihenő következhet  - vélekedett Söre Balázs a Buda-Cash üzletkötője. A 4400 forint fontos szint az OTP számára, ha néhány napot kibír e fölött, akkor akár meg is tud fordulni az iány.

Az első óra a tegnapi nap korrekciójaként értelmezhető, az igazi irány majd csak ez után bontakozik ki.
Tegnap másodszor tömték ki az OTP-t egy héten belül, míg az elsőből új csúcs következett, a tegnapit már nem bírta. Az üzletkötő szerint akik az elmúlt 3-4 hónapban vevők voltak, azok jó eséllyel fokozatosan kiszállnak és a kisebb szereplőkre bízzák a papírokat.
Ma is az OTP adja a ritmust a piacnak, a többi papír is ezt követi, nem látszik oylan egyedi történet, ami az általános hangulattól való elszakadást alátámasztaná bármelyik részvény esetében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK