Nem tekinthetők véletlennek az első félévben tapasztalt piaci folyamatok, a részvénypiaci eladási hullámok, a kriptodevizák árfolyamának zuhanása és a piaci volatilitás megugrása. Ezek a tünetei ugyanis annak a kibontakozóban lévő globális hitelválságnak, amely már tart, csak éppen az egy évtizeddel ezelőttihez képest csigalassúságú a lefolyása - mondta Steven Major, a HSBC vezető kötvénypiaci elemzője a Bloombergnek adott interjújában.

Major és elemzőcsapata szerint hosszú listát lehetne készíteni azokról az eladási hullámokról, melyek az elmúlt időszakban a kockázatos eszközök piacain lehetett tapasztalni, azonban mindezek egy okra vezethetők vissza. Ez pedig nem más, mint az egyre szűkebbé váló dollárlikviditás. A jelenségre válaszul ők csökkentették a német államkötvények hozamára adott előrejelzéseiket, pesszimistábbá váltak a különböző hitelpiaci termékekkel kapcsolatban és óvatosabban kezelik a feltörekvő piaci adósságtermékeket.

Lassan és nem egyértelműen bontakozik ki

A piaci szereplők arra számítanak egy-egy, a gazdasági ciklusra vonatkozó előrejelzéssel kapcsolatban, hogy azt valamely egyszeri esemény igazolja. A valóság azonban máshogy működik, s most nagyon úgy tűnik, hogy egy lassan mozgó hitelválság közepén vagyunk - írta ügyfeleinek nemrég a szakértő. A növekvő aggodalom jelei már tapasztalhatóak a pénzügyi piacokon, azonban egyelőre még csak annak az útnak a felénél járhatunk, amely az év elején tapasztalt euforikus hangulattól a piaci összeomlásig vezet.

Úgy véli, az emelkedő amerikai kamatok, a "könnyű pénz" időszakának lassú elmúlása és Donald Trump támadásai a meglévő globális kereskedelmi rendszer ellen együttesen vezettek oda, hogy a kockázatosabb eszközök piacain elkezdett felszáradni a likviditás.

A nyugtalanságot mérni is lehet

Elég egyébként egy pillantást vetni a Goldman Sachs úgynevezett US Financial Conditions Indexére, hogy láthatóvá váljon, mennyire megváltozott a környezet a pénzügyi piacokon. A mutató egyszerre méri a kamatok, a hitelpiacok, a részvényárfolyamok s a dollárárfolyam változásait, s azt mutatja, mennyire kedvező a helyzet a pénzügyi piacokon a kockázatvállaláshoz. Ez az index januárban közel két évtizedes mélypontot ért el - minél alacsonyabb értéke, annál kedvezőbb a környezet - azóta azonban komoly fordulatot mutatott be, s folyamatosan emelkedik.

A csökkenő kockázati étvágy, illetve az ECB utalásai arra, hogy az alacsony kamatokon 2019 közepe előtt nem nagyon akar változtatni arra késztették a bank elemzőt, hogy lefelé módosítsák a német államkötvények hozamára adott előrejelzésüket. A biztonságosnak tekintett befektetés iránti keresletet szerintük a német kormánykoalíción belüli feszültségek is erősíthetik. Úgy vélik, az ECB a japán jegybankhoz hasonló pályát futhat be, ott a hozamgörbe kontrollja azt eredményezte, hogy a hozamok nem tudtak jelentősen emelkedni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!