BUX
38396

Már csak fél - egy év van hátra (Cashline)

A világ fejlett része egy államadósságból finanszírozott törékeny fellendülés utolsó (féléves-éves) szakaszába érkezett - írja a Cashline. A V-modell azonban kifutóban van, miután egyre erősebben jelentkeznek a hibás válságkezelés mellékhatásai: infláció és csődkockázat egyszerre.

NAPI, 2011. január 24. hétfő, 10:35

Az amerikai és a fejlett részvénypiacokon egy 20 éves, a nyolcvanas évek elején indult exponenciálisan emelkedő trend tört meg 2000-ben. Ezt pár éves közép távú csökkenő és emelkedő szakaszok követték - áll a Cashline éves stratégiájában.

Ugyanez a szintén húsz éves, 1980-as évek végén kezdődő hosszú távú csatorna tört a globális, s így a feltörekvő tőzsdéken, 2007-2008-ban. Véleményünk szerint az elmúlt két évben egy újabb középtávú emelkedő trendnek vagyunk tanúi, ami előbb-utóbb vissza fog térni a hosszú távú csökkenő sávba. Vagyis az általános várakozásokkal ellentétben nem egy tartós bika piacon, hanem egy hosszú medve ösvényen vagyunk, ahol minden hosszabb emelkedés csak délibáb.

2010 végére az eddig töretlenül szárnyaló három fő eszközcsoport (részvény, árupiac, kötvény) közül az egyik levált az égig érő fa szövetségéről. A kötvénypiacoknak (főleg a fejlett régiókban) az év utolsó két hónapjában komoly értékvesztést és tőkekiáramlást kellett elszenvedniük dacára a folytatódó amerikai és európai jegybank vásárlásainak (pénznyomda). Vagyis a FED azon célja, hogy alacsonyan tartsa a hozamokat közvetlen kötvényvásárláson keresztül, látványosan megbukott.

Megítélésünk szerint a szétválás a részvény -és árupiac viszonyában még az első félévben bekövetkezik, ami előbb a tőzsdéken 15-20%-os, majd az árupiacokon még nagyobb esést hozhat. Ez azonban akár egyszerre vagy csak nagyon minimális fáziskéséssel is realizálódhat. A kötvénypiac kisebb-nagyobb megszakításokkal folytathatja lassú halálát és eső csatornában maradhat a tavaly novemberi trendforduló után - írja a Cashline.

Egy ilyen, általunk vizionált piaci remegés után azonban az árfolyamok második féléves pályája nagy mértékben függ majd a jegybankok és kormányok azonnali válaszlépéseitől és újabb csúcsok is lehetségesek. Amennyiben egy jelentős eladói hullámra újabb pénznyomda-spirál lesz a reakció, reális veszéllyé válik a történelemben már oly sokszor igen fájdalmas következményként átélt hiperinfláció, s így a megtakarítások szinte teljes nullázódása a következő egy vagy maximum két évben. Sajnos azonban, a világ vezető politikusainak eddigi döntéseiből kiindulva ezt a forgatókönyvet nem, hogy nem szabad elutasítani, hanem véresen komolyan kell venni. Egy ilyen gazdaságpolitikai döntés után javasoljuk az azonnali kiszállást minden értékpapír pozícióból.

A reálnövekedés tehát átmenetileg főleg Kínából jön, ugyanakkor ez sem nyugszik túl széles és fenntartható alapon. A bővülés 30 százaléka az exportnak, s így a fejlett országok fogyasztásának köszönhető, 20 százalék jön körülbelül a belső piacról, és több, mint 50 százalék az ingatlanpiaci beruházásokhoz kötődik. Ez minden, csak nem egy örökké tartó töretlen 'fejlődés' záloga. A belső fogyasztás szerkezete is rossz, miután a tömeg, a középosztály leginkább a kínai bankok által kihelyezett hitelből veszi meg az új autóját, vagy éppen a kiszemelt ingatlant. A buborék klasszikus formája körvonalazódik, ahol annyi a kivétel, hogy most egy óriás gazdaság óriás piacán alakult ki. A lefolyása időben tovább tart, mint a korábbi lufiknál, de ha pukkad, a következmények is súlyosabbak lesznek. Ugyan Kína hosszú távon még jelentkezik fejlődési potenciállal, de egy 30 éves növekedési ciklus felfutó szakaszának végéhez közelít.

Az ázsiai monetáris szigorítási ciklus közel másfél éve tart. Kínában a bankoknak előírt tartalékolási ráta történelmi csúcson van, a kamatemelés tavaly év végén elkezdődött, Indiában és Ázsia más országaiban pedig már a hatodik emelésen is túl vannak. Ez a metsző pénzügyi környezet előbb-utóbb lokális, majd globális likviditás csökkenéshez vezet, ami szintén nem a fenntartható piaci emelkedés támasza. Az ázsiai jegybankok és kormányok egyre élesebb présbe kerülnek, hiszen egyre nehezebb kormányozni a növekedés fenntartása, az infláció kordában tartása és a túlfűtött eszközárak kipukkanásának Bermuda-háromszögében.

A kockázatok csak sokasodnak globálisan, és nem tudni mikor érik el a kritikus tömeget, mikor indítják be az állati ösztönöket, de az idő Wészesen közeleg. Amitől félhetünk:

- kínai veszélyek (túlzott hitelkihelyezés, fogyasztói és költség infláció, ingatlanbuborék, túltermelés és túlfűtöttség egyszerre, elszaladó korrupció);- indiai hitelburjánzás kétszámjegyű inflációval tálalva, túlzott (rekord) mértékű forró tőkebeáramlás 2010-ben, növekvő külső finanszírozási igény, korrupciós ügyek felszínre kerülése- ingatlanbuborék és vészesen apadó megtakarítás Hongkongban, Dél-Koreában és Ausztráliában- Európa jelentős részének adósság problémái (Görögország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia);

- Dubai tartós fizetésképtelensége (vagy a testvér Emirátusok fogyó finanszírozási hajlandósága);

- rekord értékű finanszírozási igény a fejlett országok kötvénypiacán, ami önmagában is pénzelszívó hatású (hacsak nem gyorsítják be a pénznyomdát, aminek még nagyobb kockázatai vannak)

- az eddigi pénzbőség által felhajtott árupiacok költség- és inflációnövelő hatása, főleg a feltörekvő országokban.

- növekvő politikai feszültség, költségvetési és kereskedelmi ellentét Amerika és Kína, valamint az EU tagországai között.

A fejlett országok komoly döntés elé néznek: az immár kezelhetetlen mértékűvé duzzadt adósságok (praktikusan államcsőd-közeli helyzet menedzselésére két fő megoldás létezik: vagy tovább fokozzák a pénznyomdát (eszközvásárlást) és ezzel hiperinflációt kockáztatnak, vagy drasztikus költségvetési szigorítás mellett kötelezik el magukat, amivel viszont politikai, társadalmi turbulenciát generálhatnak. Sajnos elment a kevésbé fájdalmas kiút felé tartó szerelvény a Lehman-csőd után. A régi modellek és beidegződés görcsös életben tartása csak meghosszabbítja a korábbi világrend vajúdását, de a bukás elkerülhetetlennek látszik.

Hosszú távon a trend egyértelműnek tűnik: az amerikai és európai béreknek, s így a versenyképességnek konvergálni kell az ázsiai szinthez, és vica versa. A feltörekvő világ lett a fejlett blokk bankárja, ahol a behajtás kellemetlen következményei mind pénzügyi, mind politikai síkon jelentkezni fognak. Kína és a többi hitelező előbb-utóbb még jelentősebb beleszólást kér majd az amerikai, európai politikai, gazdasági kérdésekben. A fejlett világ finanszírozásának fejében az is elképzelhető, hogy többségi vagy megkerülhetetlen részesedést követel majd stratégiai vállalatokban, iparágakban. Rövid távon persze ezt a folyamatot késleltetheti egy kínai lassulás, uram bocsá', lejtemenet, azonban a fő irányok az új világrend felé megmaradnak. A baj csak az, hogy ez az új, ésszerűnek tűnő világrend sérti a fejlett hatalmak pozícióját és érdekét, aminek a politikai folyománya akár hidegháborúhoz hasonló szituáció is lehet.

Az év első felében már nem csak részvényekből és árupiaci termékekből történő kiszállást javasolunk (mint ahogy ezt a tavalyi év során is ajánlottuk), hanem eljött az ideje az eladási pozíciók (árfolyam esésre spekulálás) nyitásának is. Ezt alátámasztja a szentiment indexek egész sora: mind az intézményi, mind a lakossági befektető körében több éves csúcson van az optimizmus, az alapokban lévő készpénzarány rekord mélyponton, vagyis elfogyott az újabb beszállók rétege. Már senki sem fél egy visszaesésétől sem a piacon, sem a reálgazdaságban, a "a jegybankok úgyis megmentenek" életérzés teljes mértékben átitatta a mindennapi kereskedést. Ez pedig óriási veszély! Az elmúlt években ilyen optimizmus után ha nem is jött nagyobb zakó, de legalábbis egy féléves-éves oldalazás következett.

Ugyanakkor arra is fel kell hívnunk a figyelmet, hogy egy komolyabb piaci szakadás után a döntéshozók ismét fontolóra vehetik a pénznyomtatás fokozását. Ebben az esetben érdemes lehet pozíciókat zárni és egy ideig kivárni. A képlet tehát bonyolultabb, mint az elmúlt két évben volt, és az árfolyamok pályája a szokottnál sokkal nagyobb mértékben függ a rövid távú érdeket szem előtt tartó politikai döntésektől. A történelem azt mutatja, hogy egy hiperinflációs szakasz elején a tőzsdék akár többszörözhetnek, azonban mire az ember kiszállna a vételi pozíciókból, a pénze reál értelemben már semmit se ér. Egyelőre ez az eshetőség még messze van, de pont az elővigyázatosság miatt figyelni kell a jegybankok minden egyes rezdülését!