BUX
38228

Már esik a BUX, rekordon az olajár, romló árvízhelyzet

A vezető nyugat-európai indexek közül a Cac 0,28, a Dax 0,65 százalékos nyerésnél, míg a Footsie 0,32 százalékos bukásnál tartott kedden háromnegyed egykor.

NAPI Online, 2006. április 18. kedd, 13:03

A nagy lendület után visszavett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos indexe. A korábban csúcsot döntő BUX negyed kettő előtt pénteki záróértéke közelében járt. Korábban Mol 25 295 forintot ért, ami 2,62 százalékos pluszt jelent, az MTelekom 950 forinton állt (ez mínusz 1,35 százalék), az OTP 7 680 forintot ér, ami 0,25 százalékos lejtmenetet jelent, míg a Richter 2,34 százalékkal, 44 950 forintra esett.

Minimális forgalom mellett szűk sávban mozog az euró árfolyama a forinttal szemben a bankközi devizapiacon, és különösebb kilengésre nem is lehet számítani. Az euró 266,90 forinton nyitott ma, majd 267,30 forintra erősödött az euró kurzusa, de azóta korrigált az árolyam, egy euró jelenleg 266,70 forintot ér. A dollár 218 forintba kerül.

Kétszeres lefedettség és emelkedő hozam mellett keltek el a háromhónapos diszkontkincstárjegyek a mai aukción. A meghirdetett, 40 milliárdos mennyiségre, 80,8 milliárdnyi ajánlat érkezett be az ÁKK-hoz az elsődleges forgalmazóktól. Az elfogadott hozamok 6,05-6,27 százalék között szóródtak, a 6,25 százalékos átlag a pénteki másodpiaci benchmarkot 7 bázisponttal múlja felül.

Történelmi csúcsra jutott az olajár! Az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára történelmi csúcsra, 70,86 dollárra emelkedett, ezzel megdőlt a tavaly auguszus 30-án, a Katrina hurrikán dúlása után beállított, 70,85 dolláros rekord. A 70 dollár fölötti olajárat az OPEC is indokolatlannak tartja - jelentette ki a szövetség egy magasrangú diplomatája.

A rekordmagasságba emelkedett olajár miatt soha nem látott szinten áll a szén-dioxid ára az európai kvótapiacon. A történelmi csúcsot döntő olajárral az európai légitársaságok részvényárfolyamai sem tudnak együtt szárnyalni.

Szlovákiában a munkanélküliek aránya a februári 11,7 százalékról márciusban 11,4 százalékra csökkent.

Kelet-Közép-Európában az összesített irodapiaci kihasználatlansági ráta minden idők legalacsonyabb szintjére, 7,9 százalékra esett a tavalyi év végén, ami 2,73 százalékpontos csökkenést mutat az egy évvel korábbi szinthez képest - állapítja meg a CB Richard Ellis legfrissebb jelentésében.

A Horrorra akadva 4. része - a bemutató hétvégéjén 41 milliós jegyeladással - letaszította az első helyről a Jégkorszak 2 - Az olvadás című animációs

Holnap vagy holnapután tetőzhet a Duna Romániában és Bulgáriában is, a két uniós tagjelölt így még nincs túl a nehezén. Szerbiában a gátok összeomlásától kell tartani. A Duna jelenlegi vízhozama 15 800 köbméter másodpercenként, ami duplája az áprilisban megszokottnak, és aminél 1895 óta nem jegyeztek fel nagyobbat. Sem Romániában és Bulgáriában nincs még emberáldozat, de az anyagi károk jelentősek.

Magyarországon az ár- és belvíz jelenleg 254 településen mintegy 158 ezer embert és több mint 51 ezer lakóházat veszélyeztet. 38-40 településen több mint 17 ezer ember van közvetlen veszélyben. Továbbra is rendkívüli árvízvédelmi készültség van a Tiszán Kisköre és a déli országhatár között, valamint a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros torkolati szakaszain. Szolnokon mára várják a tetőzést, 10 métert meghaladó vízállással.

Az építőipari termelés idén februárban 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, kiugróan magas bázistól - adta hírül a KSH. Szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva a termelés 4 százalékkal volt alacsonyabb az előző havinál.