Még olcsóbb lehet az olaj és nem is fog drágulni

Hiába esett az elmúlt 5 hónapban 25 százalékkal az olaj árfolyama nemzetközi árupiacokon, a Goldman Sachs elemzői további áresést valószínűsítenek. Szerintük tartósan alacsony maradhat az olaj árfolyama.
Napi.hu, 2014. október 31. péntek, 15:49

Tovább csökkentette az olaj árfolyamára adott előrejelzését a Goldman Sachs legújabb elemzésében, s ezzel a legpesszimistábbá vált a nagy befektetési bankok közül az energiahordozó áralakulásának kérdésében - tudósít a Reuters. A bank szakértői szerint a kitermelés növekedése továbbra is meghaladhatja a kereslet várható változása által indokolt mértéket. Ezzel a véleményükkel csatlakoztak azok táborához, akik a globális kereslet visszaesésére számítanak a világgazdaság lassulásának hatásaként.

A Goldman elemzői szerint az észak-amerikai WTI kőolaj hordónkénti ára 75 dollárra csökkenhet 2015 első negyedévére, a brent típusú kőolajé pedig várhatóan 85 dollár lesz. Mindkét adat 15 dollárral alacsonyabb a Goldman által korábban várt értékeknél. A következő negyedévben további árcsökkenést valószínűsítenek, így a második félévben 70 és 80 dollárig eshet a hordónkénti árfolyam.

Markáns vélemények

A Goldman árupiaci stratégiái viszonylag markáns, sokszor a piaci árfolyamoktól jóval eltérő jóslataikról váltak híressé az utóbbi években. 2011 májusában, amikor a brent árfolyama hordónként 115 dollár volt, a Goldman elemzői úgy vélték, egy éven belül a 130 dolláros szintet is elérheti a kurzus egy éven belül. Majdnem igazuk lett, 2012 márciusában rövid ideig 128 dollár fölé emelkedett az árfolyam. 2008 elejln, amikor 100 dollár fölé emelkedett, 200 dollárig tartó drágulást vártak. Akkor néhány hónapon belül 150 dollár fölé menetelt, azonban a válság során utána 40 dollárig esett.

Az olaj árfolyama
Alfatrader

Persze vannak a piacon optimista vélemények is. Paul Horsnell, a Standard Chartered Bank olajpiaci szakértője például hagyományosan optimista az olajjal kapcsolatban. Ő most úgy véli. Az ő elemzőcsapatuk is csökkentette célárfolyamát, azonban az még így is 98 dolláron áll az első negyedévre, az év végére pedig 105 dolláron.

Van még tere a további áresésnek, annak ellenére, hogy a globális gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmak egy kissé enyhülni látszanak - nyilatkozta a hírügynökségnek Tmomuchi Akuta, a Mitsubishi UFJ Research szakértője. Ő azonban nem vár már olyan mértékű csökkenést, mint a Goldman.

Ha folytatódna az áresés a Goldman által elképzelt forgatókönyv szerint, s a WTI árfolyama valóban 70 dollárig esne, akkor az a legalacsonyabb szint lenne 2010 közepe óta.

Növekvő kitermelés a nem OPEC-tagoknál

A befektetési bank szerint a nem OPEC-tag országok kitermelése a jövőben növekedni fog, Brazília vezetésével és a Mexikói-öbölben folytatódó fúrások eredményeként. A nem OPEC tag államokban és egyben az Egyesült Államok területén kívüli kitermelés mértéke a Goldman előrejelzése idén napi 412 ezer hordóval emelkedhet, jövőre 573 ezer, 2016-ban pedig 505 ezer hordóval. A Brazil kitermelés idén napi 206, jövőre 325 ezer hordóval emelkedhet, míg a Mexikói-öbölben ez az érték jövőre 155 ezres növekedést mutathat.

Az OPEC tagországai közül Irakban napi 200 ezer hordónyi kitermelés-bővülést várnak jövőre, Líbia kitermelése azonban nagyjából ennyivel csökkenhet. A jelenlegi 900 ezer hordó/nap érték a jövőben 700 ezer körül stabilizálódhat - áll az elemzésben. Az iráni kitermelés tekintetében nem várnak emelkedést.

A keresleti oldalon a napi fogyasztás növekedése a következő egy évben 630 ezer hordó lehet, ez fele a Goldman által év elején várt mértéknek. A bankház egyébként jövőre 3,5 százalékos globális GDP bővüléssel számol, azonban szerintük egyre kisebb a kapcsolat a globális gazdaság növekedése és az olaj iránti kereslet változása között.

Az olajpala a felelős

Fontos változás a piacon, hogy a növekvő amerikai olajpala kitermelés egyre inkább befolyásolja az olajkínálat alakulását, s egyre inkább csökkenti az OPEC országok ármeghatározó erejét - hívják fel a figyelmet.

A legnagyobb mozgatórugója az olajáresésnek jelenleg az olajpala kitermelés miatti csökkenő amerikai importigény - mondta Anthony Jude, az Ázsiai Fejlesztési Bank energetikai és fenntartható fejlődés területén vezető tanácsadója tegnap egy energetikai konferencián. Az olajpala kitermelésnek köszönhetően az Egyesült Államok  jelenleg napi 3 millió hordónyi olajjal termel ki többet, mint korábban.

Ennek köszönhetően az amerikai nyersolajimport mára napi 7-7,6 millió hordóra esett vissza a 2005-2006-os években jellemző 10 millió hordó/napi szintről. A Goldman szerint az olajpala kitermelés lendülete az Egyesült Államokban csak akkor hagyna alább, ha a WTI árfolyama tartósan 75 dollár alá süllyedne. Az olajpala kitermelés növekedése szerintük sokakat meglepett, s a kitermelés mennyisége csak tartós áresést követően várható. Ha ez megindulna, csak akkor várható, hogy az OPEC tagállamok is csökkentenék kitermelésüket.

Az OPEC tagállamok Szaúd-Arábiával az élen eddig azért nem éltek ezzel az eszközzel, mivel az olajárcsökkenést ők hosszabb távon is elviselnék azért, hogy kiszorítsák az amerikai olajpala kitermelőket a piacról. Mindaddig, amíg a palaolaj kitermelés volumenének drasztikus csökkenését nem látják, az OPEC részéről csak korlátozott mértékű és rövid ideig tartó kitermelés csökkenéssel lehet számolni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

laatoo, 2014.11.01 09:07

Hogy miért nem lesz olcsó a palaolaj?

http://m.cdn.blog.hu/gu/gurulohordo/image/tight_cs_conventional.png
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laatoo, 2014.11.01 08:58

"Ennek köszönhetően az amerikai nyersolajimport mára napi 7-7,6 millió hordóra esett vissza"

Ez nem igaz! A USA szárazföldi, tengeri, alaszkai kitermelése folyamatosan csökken (1990: 6,2 millió hordó volt 2012: 5 millió alatt van 4,5 körüli) és a szintet tartják fent -esetleg enyhén növelik- a palaolajjal. A válság miatt esett vissza a fogyasztás, mint ahogy Olaszországban is (ott 25%-kal, 2008-hoz képest). Mivel a munkaügyi statisztikák (U3) nem mutatja a munkaerőpiacról végleg kiesők számát, így lehet ilyeneket kitalálni hogy a palaolajnak köszönhető a 2,5 millió kieső import, de nem igaz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kakambuki, 2014.10.31 17:16

Értem! Bizonyára ezért drágult most nálunk a gázolaj!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2014.10.31 16:07

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html