A Raiffeisen Bank International tegnap éjszakai bejelentése szerint felülvizsgálta az idei évre vonatkozó céltartalék képzési kötelezettségeit. Bejelentése szerint a korábbi előrejelzésekben szereplő 1,3-1,4 milliárd euró helyett 1,5-1,7 milliárd eurónyi céltartalék képzése vált szükségessé. Ennek oka elsősorban a bizonytalan ukrán politikai helyzet miatti további leírások, valamint a magyarországi devizahitelesekkel történő elszámolásról hozott törvény.

Az RBI bejelentése szerint felül fogja vizsgálni az összes ukrán eszközének értékelését, s ez a várakozások szerint a korábban bejelentetthez képest 60 millió euróval növeli majd az eddig bejelentett céltartalékok összegét.

A magyarországi devizahitelesekkel történő elszámolásról szóló törvény miatt a bank úgy gondolja, ennek költségei a bank esetében elérik a 240 millió eurót. Emlékezetes, hogy a bank júliusban végén még csak 120-160 millió euróra tette az ezzel kapcsolatos várható veszteségeket. A veszteségből eddig 64 millió euró szerepelt a bak első féléves eredményében, a továbbiak a második féléves eredményt fogják terhelni.
A fentiek miatt a bank úgy véli, 2014 egészét veszteséggel fogja zárni.

A bank vezetése igyekszik azért megnyugtatni a részvényeseket, bejelentésük szerint a a rendkívüli tételektől eltekintve a működés nyereséges, s reményeik szerint 2015-ben már többszázmillió euró nyereséget lesz képes termelni a csoport. Az adózás előtti nyereséghányaduk reményeik szerint jövőre eléri a saját tőke 14 százalékát, s középtávon is elérheti a 11 százalékot. A korábbi előrejelzésekben 15 és 12 százalék szerepelt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!