BUX
39279

Megérkezett a jel, jöhet a következő összeomlás

Egyes elemzők szerint a New York-i értéktőzsdén megérkezett az egyik legbaljósabb jel, az úgynevezett Hindenburg Ómen, amely alapján a következő 40 napban durva tőzsdei lejtmenet következhet.

Lovas-Romváry András, 2010. augusztus 16. hétfő, 12:10

Egyelőre vita van arról technikai elemzők körében, hogy a New York-i értéktőzsdén (NYSE) a múlt héten valóban megadta-e a jelet egy kiadósabb esésre. Több elemző szerint is teljesültek azok a kritériumok, amelyek együttállását úgynevezett Hindenburg Ómennek nevezik - hívta fel a figyelmet a Zero Hedge, a Goldseek és a CNBC. A Hindenburg Ómen egy viszonylag komplex technikai mutató és kizárólag a NYSE-n alkalmazzák. Nevét a világ legnagyobb léghajójáról kapta, amely miután teljesítette tizenhetedik transzatlanti útját, 1937-ben New York közelében felrobbant, s rövid idő alatt a lángok martaléka lett.Mi ez és hogyan működik?

A mutatót Jim Miekka nevű matematikus és technikai elemző fejlesztette tökélyre. A meglehetősen ezoterikusnak tűnő kritériumrendszere a következő. A New York Stock Exchange-en az adott napon az éves csúcsot és éves mélypontot ütő részvények aránya egyaránt nagyobb kell legyen a tőzsdén jegyzett összes papír 2,2 százalékánál. Lehetőleg a két szám közül a kisebb is legyen nagyobb, mint 68. Az adott napon a McClallen oszcillátor nevű mutató (az aznap emelkedő és csökkenő részvények számából alkotott mutató, amely a piac állapotát mutatja) negatív tartományban kell tartózkodjon. A NYSE vezető indexének 10 hetes átlaga emelkedjen eközben. Az éves csúcsot ütő részvények száma nem lehet nagyobb, mint az éves mélypontot elérő papírok számának kétszerese.A historikus adatok szerint meglehetősen jó az Ómen előrejelző képessége, de persze nem jelent azonnali krachot, ha megjelenik. Annyi mondható el, hogy nagy, 77 százalékos a valószínűsége egy 5 százalékot meghaladó mértékű indexcsökkenésnek a jelzés megjelenését követő 40 napon belül. Szintén viszonylag magas, 41 százalékos a valószínűsége egy pánik eladási hullámnak ebben az időszakban, s 24 százalékos valószínűséggel jöhet egy nagyobb piaci összeomlás. Amint a Zero Hedge szakértője felhívta a figyelmet, az elmúlt 30 évben az összes nagyobb piaci krachot megelőzte az Ómen.

Ugyanakkor a piac általános gyengeségét viszonylag korrektül jelzi a mutató, mivel a feltűnését követően az esetek mindössze 8 százalékában fordult elő, hogy nem követte azt legalább 2-5 százalékos csökkenés az árfolyamokban. A mutató jelzése erősebb, ha rövid időszakon belül többször tűnik fel. Másodszor jelzettA bikapiac 2009. márciusi kezdete óta mindössze kétszer jelzett a mutató. Először 2010. június 22-én, a Dow Jones Industrial Average akkor 10 293 ponton zárt. Ezután 10 kereskedési napon belül 9600 pontig zuhant az index értéke, tehát az esés bekövetkezett.A második jelzést múlt hét csütörtökön adta, 10 378 pontos Dow indexértéknél. Igaz - hívják fel a figyelmet elemzők - a szignál ezúttal nem volt tökéletes, mivel a kívánt 69 helyett csak 67 részvény ütött éves mélypontot, ugyanakkor ezt a kritériumot inkább csak erősítő jelzésként használják a szakértők, semmint nélkülözhetetlen kelléknek.

 

A mutató 2007 nyarán és 2008 nyarán is többször jelzett, s mindkét alkalommal kiadós lejtemenet következett be az amerikai részvénypiacon.

 

Íme a Hindenburg Ómen az elmúlt 10 évben: