Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) tegnap megerősítette az első ebolás megbetegedés tényét az Egyesült Államokban. A tőzsdezárás után érkezett hírre, amely szerint egy texasi kórházba felvettek egy potenciálisan Ebolával fertőzött beteget felbolydult a biotechnológiai részvények zárás után kereskedése.

A befektetők hatalmas intenzitással kezdték el vásárolni a vírus elleni harccal bármilyen szinten is kapcsolatba hozható cégek részvényeit. A legnagyobb emelkedést a kanadai székhelyű Tekmira Pharmaceuticals részvényei produkálták. A normális kereskedési idő végén 21,1 dolláron álló részvény árfolyamát a zárás utáni piacon 27,6 dollárig kergették fel, ezzel a papír tegnap már 30 százalékkal ért többet, mint hétfőn - emlékeztet a Marketwatch.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) még augusztusban engedélyezte a cég számára, hogy TKM-Ebola nevű kísérleti fázisban lévő készítményét Ebolával fertőzött betegeken tesztelje. A TKM-Ebola tesztelése jelenleg a korai, klinikai 1 fázisban tart. A beszámolók emlékeztetnek arra, hogy Richard Sacrat, a Libériában ebolával megfertőződött amerikai misszionáriust is korábban a TKM-Ebolával kezelték sikeresen, ő öt napja távozott gyógyultan az omahai kórházból, ahol kezelték.

Úgy tűnik, egyelőre jól jártak a BioCryst Pharmaceuticals Inc. részvényesei is. A cég papírjai a tegnapi, szabályozott kereskedés végén még 6,7 százalékos mínuszban álltak, az Ebola-hírre azonban ezt is megtalálták a spekulánsok. A tőzsdén kívüli kereskedés végén már 14 százalékos emelkedést mutatott árfolyamuk. A cég BCX4430 jelű készítményével kapcsolatban nemrég jelentette be, hogy az Allergiás és Fertőző Megbetegegedések Nemzeti Intézete megemelte a készítmény fejlesztésére szánt összeget, az eddigi 2-ről 4 millió dollárra. A készítményt elsősorban a vérzéses lázzal járó vírusos megbetegedések, az Ebola és a Marburg vírusok elleni felhasználásra szánják.

A Newlink Genetics Corp. nemrég kapott az FDA-tól engedélyt Ebola elleni készítményük klinikai első fázisú tesztelésének megkezdésére. Persze ennek a cégnek a részvényeit is megtalálták, a papír árfolyamát közel 14 százalékkal hajtották feljebb. A szintén az Ebola elleni szer kifejlesztésén dolgozó Sarepta Therapeutics Inc. részvényei 8,2 százalékkal drágultak zárás után. Még az olyan nagyobb cégek részvényeinek is jót tett az Ebola-hír, mint a GlaxoSmithKline, a szintén Ebola elleni szeren dolgozó gyógyszeripari óriás árfolyamát 45,9 dollárról 46,3 dollárig erősítette a hirtelen kereslet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!