BUX
39279

Megindul felfelé Európa

Emelkedéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.

MTI, 2017. január 24. kedd, 09:22

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,21 százalékkal, a frankfurti DAX-index 0,08 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalékkal nőtt a nyitásban. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,17 százalékkal kúszott fel a kereskedés indításakor.

A kereskedés első pár perce után Londonban 0,24 százalékra, Frankfurtban 0,20 százalékra, Párizsban pedig 0,33 százalékra nőtt az index nyeresége.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, 32 906,48 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest nem változott.

Az eurót 1,0739 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,25 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.

Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent márciusi szállításra hordónként (159 liter) 55,70 dollárba került, 46 centtel, 0,83 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára márciusi szállításra hordónként 45 centtel, 0,80 százalékkal, 53,18 dollárra nőtt.

Hétfőn veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,66 százalékkal, 7151,18 pontra, a frankfurti DAX-index 0,73 százalékkal, 11 545,75 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,60 százalékkal, 4821,41 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,85 százalékkal, 3271,41 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,48 százalékkal, 1425,49 pontra esett.