A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013. októberében ellenőrzési eljárást indított az Est Media Vagyonkezelő Nyrt.-nél, melynek célja annak vizsgálata volt, hogy a kibocsátó az éves, féléves és negyedéves jelentéseit a jogszabályi előírásoknak megfelelően állította-e össze, különös tekintettel a nemzetközi számviteli standardok alapján összeállított konszolidált beszámolókészítési kötelezettségre.

Az ellenőrzési eljárásnál az MNB a 2011-es és a 2012-es - nemzetközi számviteli standardok szerint - konszolidált éves beszámolói, a 2012. első féléves és a 2013. első féléves jelentése, továbbá a 2013. első és második negyedéves jelentése kapcsán tárt fel számos hiányosságot és állapította meg, hogy azok nem felelnek meg teljes körűen a nemzetközi számviteli standardok előírásainak.

Az MNB egyúttal határozatában arra is figyelmeztette a céget, hogy a jövőben az éves, a féléves és a negyedéves jelentés összeállítása, valamint közzétételi kötelezettségének teljesítése során maradéktalanul tegyen eleget valamennyi vonatkozó jogszabályi kötelezettségének, valamint felszólította arra, hogy a rendszeres tájékoztatás körébe tartozó közzétételi kötelezettségének pótlólagosan tegyen eleget.

Az MNB különös súllyal értékelte azt a tényt, hogy a kibocsátó olyan - a nemzetközi számviteli standardok alapján - leányvállalatoknak minősülő társaságokat nem konszolidált 2012-ben, amelyek tevékenysége a kibocsátó egy teljes szegmensét (úgynevezett event üzletágát, azaz a rendezvényszervezési tevékenységét) érintette.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!