A kedvezőtlen amerikai nyitás, az S&P által a magyar bankrendszer várható leminősítésére vonatkozó utalás és az átlalánosan romló nemzetközi hangulat betett délután a budapesti részvényeknek is. Az egész nap 4900, vagy kicsit az alatt tanyázó OTP-t a kereskedés végén csúnyán beadták, egészen 4664 forintig, innen kapaszkodott vissza egy kicsit zárásra. Ezzel a bankpapír kurzusa 4,5 százalékkal került lejjebb. A BUX index 502 pontos csökkenés után 19 037 ponton zárt. A forgalom egyébként délután élénkült meg, amikor a befektetők heves eladásokba kezdtek. Összesen 21,9 milliárd forint értékben cseréltek gazdát részvények, ez az érték jóval alatta van az elmúlt napokban megszokottnak. Az OTP egyébként úgy esett, hogy közben a Raiffeisen 2 százalékkal erősödött, s az Erste stagnál a bécsi tőzsdén.


A Mol sem kerülhette el sorsát, a pénteken jelentő olajipari társaság részvényeit a délutáni eladási hullám 14 370 forintra hozta le, ez 1,91 százalékos csökkenésnek felel meg. A Magyar Telekom valamennyire esésállónak bizonyult, atávközlési részvény fél százalékkal lett olcsóbb a nap végére. A gyógyszercégek közül a Richter járt rosszabbul, kurzusát 1000 forinttal küldték lejjebb, 38 005 forintig. AZ Egis 145 forintos lemorzsolódással megusza, az utolsó kötés 19 805 forinton született a papírra.


A kisebb papírokban is érezhető volt az eladási hullám, ahogy felfelé is lassabban indultak meg a jelek szerint lefelé is nehezebben csatlakoznak a nagyokhoz. AZ FHB például jól tartotta magát, 1036 forintos záróára mindössze 4 forintos lemorzsolódást jelent. A Fotex tulajdonosk már rosszabbul jártak, az ingatlancég részvényei 3 százalékkal lettek olcsóbbak, s 420 forinton zártak. A Rába 621 forintig csúszott vissza, ami másfél százalékos leértékelődés, a Synergon fél százalékkal lett olcsóbb, s 775 forinton búcsúzott.


A reggel a várakozásoknak megfelelő gyorsjelentéssel előrukkoló AAA Auto papírjai 3,4 százalékot gyengültek, 142 forintig, a szintén reggel jelentő Linamart egy egydarabos kötéssel húzták az árfolyam-karbantartók (vagy valaki, aki közgyűlésre vágyik) 4 forintos pluszba.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!