Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály utalt arra, hogy most már nem kell ehhez bátorság, és megköszönte, hogy az OTP partner volt a jelzáloghitelek forintosításában. Ez hatalmas terhektől szabadította meg a magyar lakosságot, ezáltal a bankrendszert is.

Egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy a magyar államadósság nagyobb része hazai kézbe kerüljön - folytatta a  miniszter. A magyar kormány arra törekszik, hogy egyre inkább kiszámítható pályára kerüljön a gazdaság növekedése. Ennek érdekében fogadjuk el mihamarabb a költségvetést.

Elköltik, amit lehet

Az a kellemes dilemmánk, hogy mire fordítsuk a növekedésből eredő többletbevételeket. Négy irányt jelöltünk ki. Csökkenteni kell az adósságot és megszüntetni a hiányt - ez a legfontosabb. Ha leszámítjuk a kamatkiadásokat, már tavaly is szufficites lett volna a büdzsé.

A másik terület a bérfelzárkóztatás. A pedagógusoknál, a hivatásos állományúaknál ez már korábban elindult. 2017-től ez az egészségügyben és a kulturális ágazatban folytatódhat.

Az adózás terén siker a sertéshús áfacsökkentése, nőtt a fogyasztás, fehéredett a gazdaság. Jövőre az éttermi és az internetes szolgáltatásoknál csökken 27-ről 18-ra az áfa. A negyedik terület az állami szerepvállalást igénylő beruházások folytatása.

Szép volt és lesz fiúk

Az OTP-ről Varga elmondta: bővült a hitelezés, a háztartási hitelek állománya tavaly 34 százalékos növekedést mutatott fel. A miniszter örömmel látta Reuters felmérésének tegnapi eredményét, miszerint a legtöbb magyar bankvezér idén nyereséges működést tervez. Ehhez a kiszámíthatóságot tudja a kormány hozzátenni.

Emlékeztetett a kormány által az EBRD-nek tett tavalyi vállalatokra, amit azóta is betartanak. Azt vállaltuk, hogy 2016-ban és 2017-ben csökken a bankadó, így jövőre a bankszektor egészére számolva húszmilliárdos adócsökkentéssel számolnak, annak reményében, hogy tovább nő a hitelezés.

Éljen és virágozzék!

Az állam tavaly értékesítette az OTP-ben lévő kisebb állami csomagot, amiből befolyt 75 milliárd forint. Még idén lezárul a Budapest Bank értékesítése, és június 30-ig lezárják egy másik kereskedelmi bank állami tőkeemelését.(Erste) - mondta  miniszter.

Varga beszélt a készpénzforgalom alakulásáról. Idén olyan intézkedéseket terveznek, amely vonzóbbá teszi az elektronikus eszközök használatát. A POS terminálok magas telepítési költségeit szeretnék csökkenteni, ehhez az állam is tud segítséget adni.

Végül kifejezte reményét a kormány és a bankok közötti további jó együttműködésben, hogy a későbbi pénzügyminiszterek is félelem nélkül jöhessenek banki közgyűlésére.

Csányi: véget értek a szűk esztendők

Csányi Sándor elnöki beszámolójában elmondta, a 112 milliárdos számviteli veszteséget hozó 2014-es év után tavaly már ismét nyereséget mutat a mérleg, a számviteli eredmény 63 milliárd forint. Jelezte, hogy a bank számára véget ért a 2008- ban kezdődött válságidőszak. A bankcsoport a korrigáló tételek -például a horvát devizahitelek átváltása - figyelembe vételével tavaly 120 milliárdos adózott eredményt ért el. Az OTP tőkeerejét jól mutatja, hogy a régiós versenytársak közül csak a jelentős állami segítséget kapott KBC tudta megelőzni a magyar bankcsoportot - mondta a bankvezér.

Orosz bankot vennének, ha...

A likviditásunk nagyon jó, már annyira, hogy az szinte rossz is - mondta Csányi, ezért kellene tovább növelni a hitel/betét arányt. Nőtt a vállalati hitelek piacán az OTP részesedése, ma már megközelíti a 14 százalékot. A Merkantil Bank révén a bankcsoport az autófinanszírozásban is visszavette az első helyet. A kisebb hazai leányok közül Csányi megemlítette az OTP Travel 200 és az OTP Ingatlan 500 milliós tavalyi eredményét. A külföldi bankok közül ismét a bolgár DSK érte el a legtöbb, 53 milliárd forintos eredményt, amely Bulgáriában is abszolút rekordnak számít. A tavaly komoly veszteséget hozó orosz leánytól Csányi idén már nyereséget vár, és jelezte, ha ott megfelelő célpontot találnak, nem zárkóznak el az akvizíció lehetőségétől.

167  forint lesz az osztalék

Csányi elmondta, a magyar számviteli szabályok szerinti veszteség ellenére az OTP igazgatósága 46,2 milliárd forint osztalékkifizetést javasol a közgyűlésnek. Ez a saját részvényeket is figyelembe véve részvényenként 167 forintot jelent, ami a tavalyi záró árfolyamhoz képest 2,7 százalékos, a banki kamatokat jóval felülmúló hozamot biztosít a részvényeseknek.

Helycserék a igazgatóságban

A közgyűlés megválasztotta az OTP vezető testületeinek tagjait. Az igazgatóság tagja lett a bank elnök-vezérigazgatói posztját immár 24 éve betöltő Csányi Sándor, valamint Baumstark Mihály, Bíró Tibor, Erdei Tamás, Gresa István, Kovács Antal, Pongrácz Antal, Utassy László, Vörös József, Wolf László. Két vezérigazgató- helyettes, Kovács és Wolf László újonnan kerültek be a testületbe. Kimaradt viszont Kocsis István egykori MVM vezér és Hernádi Zsolt, a MOL elnöke. A közgyűlés az igazgatóság tagjainak tiszteletdíját havi 695 ezer forintban és 800 részvényben határozta meg. Az igazgatóság elnöke havi 810 ezer forintot és havonta ezer OTP részvényt kap, utóbbiak értéke jelenleg 7,2 millió forint. A részvények felét a mandátumuk végéig nem adhatják el.

(A szerző rendelkezik OTP részvényekkel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!