Röviddel 7 óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 8 cent emelkedéssel 58,41 dolláron állt. A szaúdi olajügyi miniszter azt mondta, országa mindent megtesz a maga részéről, hogy csökkentse a globális olajfelesleget és ennek érdekében még arra is hajlandó, hogy meghosszabbítsa az olajtermelés visszafogásáról szóló, év elején életbe lépett nemzetközi megállapodást.

Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének összesen napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen. A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.

Az OPEC-tagállamok együttes kitermelése szeptemberben napi 32,65 millió hordó volt, 400 ezer hordóval kevesebb mint egy évvel korábban. A szervezet 12 tagállama 88 százalékban teljesítette a kitermelés korlátozására vállalt kötelezettségeit az augusztusi 82 százalék után.

(Fotó: Pixabay)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!