Megtalálták a Brexit igazi nyertesét

A Brexit szavazás eredményére masszívan megugrott az arany árfolyama. Előkerültek az aranyhívők, akik szerint a mostani áremelkedés azt jelenti, hogy az arany piacán újra itt van a tartósabb bika. Megjelentek a vad célárfolyamok is.
Napi.hu, 2016. június 30. csütörtök, 11:11

Több, mint 100 dollárral ugrott meg az arany dollárban számolt árfolyama pénteken a Brexit-szavazást követően, azóta kisebb korrekciót él át a piac. A szakértők a mostani emelkedésben az arany bikapiacának visszatérését látják, s megjelentek ismét az elsőre vadnak tűnő célárfolyamok is a nemesfém árára. Ugyanakkor van, aki figyelmeztet, nagyok lehetnek a kilengések az árfolyamban, s talán lesznek kedvezőbb beszállási lehetőségek is.

Az, hogy Marc Faber neves tőzsdei befektető megerősítette, ő befektetéseinek egy részét fizikai aranyban, s aranybánya részvényekben tartja, nincs semmi meglepő, hiszen így nyilatkozott unciánként 1700 és 1100 dolláros árfolyam mellett is, de más szakértők is az aranytartás előnyeire igyekszenek felhívni a figyelmet.

Kockázatosabbá vált a nemesfém

Daryl Guppy, a CNBC-n gyakran publikáló technikai elemző szerint a mostani emelkedés egy erős pozitív jelzés volt az arany árfolyamában az emelkedő trendre, s nagyon esélyes, hogy az árfolyam ha sikeresen áttöri majd az 1340 dollárnál húzódó ellenállási szintet, akkor az 1580 dolláros szintet veheti majd célba.

A szakértő ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy az arany árfolyamára játszani kockázatosabbá vált és a piac is volatilisabb lett. Ennek egyik fő oka szerinte, hogy az elmúlt években alapvetően megváltozott az aranypiac. Az Egyesült Államokban jegyzett fizikai aranyat tartó tőzsdén jegyzett alapok birtokában jelentős mennyiségű arany van. A világon jelenleg mindössze hét olyan ország van, amelyek fizikai aranykészlete meghaladja az ezen alapok által birtokolt mennyiséget. Ehhez jön még az Ausztráliában, az Egyesült Királyságban és Európában jegyzett alapok által birtokolt mennyiség.

Ez megmagyarázza azt a strukturális változást, amely az arany piacán az elmúlt években bekövetkezett. Az alapok által birtokolt fizikai arany mennyisége ugyanis rendkívül érzékeny az alapokba történő tőke be- és kiáramlásokra, s ha a befektetőknek egy jelentősebb ármozgást követően el kell adniuk veszteségeik fedezése, vagy korlátozása miatt, akkor jelentős mennyiségű fizikai arany is a piacra kerül.

Ez azt eredményezi, hogy az árfolyam gyorsabban és jóval hevesebben reagál a piaci hangulatváltozásokra, a technikailag kijelölt szinteket hamarabb eléri és a korrekciók is hevesebben játszódnak le - hangzik a figyelmeztetés.

Kinek áll a zászló?

Az aranyhívők a mostani helyzetben mindenesetre meg vannak győződve arról, hogy nekik áll a zászló. Érveiket jól foglalta össze Ronald-Peter Stöferle, az osztrák Incrementum Investmentgesellschaft szakértőke. Ő a napokban a Wirtschaftsblatt tudósítása szerint megerősítette az arany árfolyamára adott hosszabb távú célárfolyamát, amely 2300 dollár unciánként, s amelyet szerinte 2018 júniusáig érhet el a kurzus. Megjegyzendő, hogy Stöferle már ennél magasabb aranyárfolyamnál is ezt a szintet jelölte meg elérendő célként.

Tavaly az aranypiacon eladási pánikhoz közeli állapot alakult ki az első amerikai kamatemelést megelőzően. Ez párosult az amerikai dollárral kapcsolatban kialakult extrém optimista befektetői hangulattal. A kettő együtt oda vezetett, hogy az arany árfolyama decemberre az 1050 dolláros szintig csökkent.

Azonban a várt további kamatemelések a Fed részéről a jelek szerint elmaradnak, tekintve, hogy az amerikai gazdaság állapota ezt nem teszi lehetővé - tette hozzá. Eközben viszont szép lassan megjelenik az infláció, amelyet a jegybankok korábban annyira erőltetnek, s erre jó indikáció az arany árfolyamának emelkedése is. A következő időszakban könnyen lehet, hogy a fő téma az infláció megjelenése lesz a gazdaság stagnálásával párosulva.

Eközben a Feden kívül a többi jegybank masszívan nyomtatja a pénzt. A Bank of Japan és az Európai Központi Bank (ECB) rövid idő alatt annyival növelte a pénzmennyiséget a kvantitatív lazítási programokkal, amely egy év globális aranykitermelésének felel meg. Ez jelenleg évi 3200 tonna körül mozog - mondta Stöferle -, melynek az értéke mintegy 130 milliárd dollár.

A Brexit csak rátesz egy lapáttal

A Brexit erre a folyamatra csak ráerősít, gátolja ugyanis a gazdasági növekedést, s emiatt sokan lesznek kénytelenek a negatív irányba felülvizsgálni korábbi előrejelzéseiket. Azonban a szakértő szerint az amerikai gazdaság az idei év végére, jövő év elejére e nélkül is a recesszió felé mozdult volna el.

Tudjuk mi a politikusok és a gazdaságpolitikusok reflexszerű válasza a rettegett, R-betűs szóra - mondta. Ezt nem nézik tétlenül, s tovább csökkentik a kamatokat, jó mélyen a negatív tartományba. A Brexit csak növelte a kamatcsökkentési várakozásokat, illetve az amerikai kamatemelési várakozások lehűlését, s egyre többen várnak újabb kvantitatív lazítási programokat. Ezek viszont csökkentik a hagyományos devizákkal szembeni bizalmat, s növelik az arany iránti keresletet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.07.01 08:45

@Pegazus_a_borbarat: .....Így van uram, ebben az országban nem jár senkinek semmi, csak olvashatja az ön írásait, hogy éppen ki milyen hülye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pegazus_a_borbarat, 2016.06.30 17:33

@na4: Isabella pont úgy vett aranyat, mint a régi "Erőre kapott a forint..." c. topic lúzerei: van egy demo számlája, azzal játszik tőzsdecápának képzelve magát, utána meg itt dicsekszik, hogy mekkorákat "kaszált". A valóságban van napi kb. 160 Ft bevétele, amit valahol összetarhál, és azon melegében el is költi kannásborra. Ha jobban visszanézi az itteni hozzászólásait, folyamatosan alapjövedelmet meg munkanélküli segélyt követel magának a "tőzsdeguru asszony".

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.06.30 17:20

@isabella: Teljesen igaza van. Én nemigazán értek a befektetésekhez, ezért nem is próbálkozom vele. Ön viszont most jól járt, mert ha jól emlékszem nemrégiben azt írta, hogy a Brexit előtt aranyat vett. Ez egy okos döntés volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.06.30 13:48

Hiteltelen, hazug gazdasági újságírók!
Aki ezekre hallgat, mind megérdemli.
Vissza lehet nézni, mit írtak a "szakújságírók"
Éveken keresztül az arany ellen írtak.
Persze, a csórikámmit tud tenni, ha nincs benne a valóságban?
Mit tehet? Tanácsot, azt ne adjon!
Csóri, hülye magyarja, a főnökével együtt.
Aki hallgatott rájuk, és nem vett aranyat, beperelhetné őket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.06.30 13:29

Egyébként én nem lepődtem azon meg, hogy a Soros György a filozófia szakot is elvégezte, talán a Nigel Faragénak sem ártott volna, aki brókerből lett politikus.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html