Egy hét leforgása alatt a 311 forint feletti szintekről 307 forint magasságáig csúszott vissza az euró jegyzése a forinttal szemben, ma reggel viszont fordult a széljárás, és ismét 308 forint felett járt a közös deviza jegyzése a forinttal szemben. Az erősödéssel megfordult a forint június eleje óta tartó gyengülési hulláma, letört a rövid távú emelkedő trend a grafikonon, az RSI emelkedő trendje is törést szenvedett. Ezek ugyan trendfordulós jelzéseknek értelmezhetőek, azonban egyelőre nincs kifejezett ok arra, hogy a mostaninál masszívan erősebb forintra lehessen számítani.

Ennek oka, hogy az árfolyam egyelőre még rövidebb távon is jelentős támaszokkal kell megküzdjön. Egyrészt az elmúlt két hónapos forintgyengülés során áttört ellenállás alatt, a 306,9-307,9-es zóna alatt nem tudott megkapaszkodni. Másrészt ezt követően 305 forint magasságában újabb támasszal találkozik, egy korábbi csúcs, majd az emelkedő hullámban kiépített mélypont formájában. Ez alatt következő ellenállási szintként 304,3 forint magasságában a 200 napos mozgóátlag várhatja az árfolyamot (figyelembe véve az órás grafikonon feltűnő, csökkenő háromszög szerű alakzatot a legutóbbi forinterősödés nem valószínű, hogy ennél sokkal tovább tartana.)

EUR/HUF órás
Kép: Alfatrader


Bár a rövidtávú, forinterősödő trend elgyengülni látszik, a hosszabb távú, immár hét éves múltra visszatekintő forintgyengülési trend még mindig életben van. A 2008 közepétől induló hosszú távú emelkedő trendvonal jelenleg 302 és 300 forint körül található a grafikonon, a 302 forintos szint erejét mutatja, hogy az előző erősödés május végén itt torpant meg, s innen indult a 10 forintos euró erősödést hozó hullám.

Így a hosszú évek óta tartó forintgyengülő trend megfordulásában első körben ennek a szintnek az áttörése után lehetne reménykedni. De még ez után is akadnának akadályok a magyar deviza útjában, például 296 forinton, ahonnan a januári forintgyengülés útjára indult.

Ami igazán aggasztó lehet a hosszabb távú grafikonon, az az, hogy a nagyjából vízszintes, 316-322 forint közötti ellenállási zónának jól láthatóan egyre közelebbről szalad neki a keresztárfolyam. Így ha valamilyen okból újabb forintgyengülési roham követezne, ennek a zónának kritikus jelentősége lehet, ennek áttörése esetén ugyanis elég durva célárfolyamok adódnának. Ezeket azonban csak e szint áttörése esetén lenne érdemes megvizsgálni.

EUR/HUF napos
Kép: Alfatrader



Fundamentális oldalról az általunk megkérdezett elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a jelenleginél sokkal erősebb forintárfolyamot lehetne remélni a közeljövőben. Ennek egyik oka, hogy a most lezárt kamatcsökkentési hullám hatására a forint elveszítette vonzerejét, mint carry deviza. Másrészt a devizahitelek forintosításának tervezett feltételei nem igazán ismertek. Ez pedig olyan jelentős kockázati tényezőt jelenthet az árfolyamban, amelynek figyelembe vételével nem valószínű, hogy túl sokan szeretnének nagyobb forinterősödésre játszó pozíciót felvállalni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!