Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A vasárnapi olasz népszavazásra figyelnek az európai piacok, a befektetők óvatosabbak. Mivel a többség a nem szavazatok győzelmére számít az alkotmányt módosító népszavazáson, így nagyon erős negatív reakciók már nem várhatók. Az esetleges negatív hatások tompítására az Európai Központi Bank (ECB) már jelezte, hogy az olasz kötvényeket stabilizálni fogja, ha nagy eladói hullám alakulna ki a jövő hét elején - kommentált Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója.

A magyar tőzsde nyugodtabb, két hete nagyjából 300 pontos, azaz csaknem 1 százalékos sávon belül mozog a BUX, ennek az alján zárt pénteken, közepes forgalom mellett.

A Mol 185 forinttal, 0,99 százalékkal 18 425 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,40 százalékkal 7929 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,82 százalékkal 484 forintra gyengült, forgalma 406,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,58 százalékkal 5810 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1870,42 ponton zárt pénteken, ez 4,03 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!