A kínai vállalat, amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, ezzel összesen 21,8 milliárd dollárnyi bevételre tehet szert a kezdeti nyilvános kibocsátáson (IPO). További több mint 3 milliárd dollárt pótlólagos értékesítéssel kereshetnek, így a kibocsátás összértéke eléri a 25 milliárd dollárt. A cég piaci tőkeértéke ennek köszönhetően megközelíti a 168 milliárd dollárt, többet is megelőzve említett versenytársai közül.

Az Alibaba papírjaival pénteken kezdenek kereskedni New Yorkban. Korábbi közlés szerint az első körben eladásra kerülő 368 millió részvényből ténylegesen 123 milliót értékesítenek, a fennmaradó részt az Alibaba már meglévő befektetői, így például a 22 százalékos részesedéssel rendelkező Yahoo veheti meg.

A céget egy kínai angoltanár, a most 49 éves Jack Ma alapította. Az Alibaba Kínában domináns helyet foglal el az e-kereskedelemben. Tavaly 231 millió vásárló összesen 11 milliárd megrendelését fogadta. Taobao elnevezésű szolgáltatása 7 millió beszállítónak összesen 800 millió termékét listázza. A részvénykibocsátáshoz benyújtott iratok szerint a vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett.

Az eddigi legnagyobb értékű részvénykibocsátást a világon az Agricultural Bank of China hajtotta végre: 2010 júniusában 22,12 milliárd dollárért adott el részvényeket Hongkongban és Sanghajban. A lista második helyén egy ugyancsak kínai cég, az Industrial & Commercial Bank of China áll. Az ő kibocsátása 2006 októberében 21,93 milliárd dollár volt, ugyancsak Hongkongban és Sanghajban. A harmadik helyezett a részvénykibocsátás értékét tekintve az AIA biztosító 20,49 milliárd dollárral 2010 októberében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!