Mínusszal kezdődhet a hét

Indexcsökkenésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon - írta az MTI.
Domokos László, 2017. november 20. hétfő, 08:42

A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,21 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,67 százalék, a frankfurti DAX index 0,74 százalék csökkenéssel kezdheti a hétfői kereskedést.

A befektetők figyelmének középpontjában a sikertelen német kormányalakítási kísérlet után várható politikai bizonytalanság áll. Vasárnap késő este kudarcba fulladtak Berlinben az egyeztetések a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.

A hírre az euró is gyengült, az európai tőzsdei nyitás előtt bő egy órával 0,46 százalékkal jegyezték alacsonyabban 1,1773 dolláron.

Az olaj ára alig változott, kissé csökkent, a Brent és a WTI egyaránt 0,18 százalékkal hordónként 62,61 és 56,61 dollárra.

Pénteken gyengültek és a hetet is veszteséggel fejezték be a főbb európai értékpapírpiacok. A pán-európai Stoxx 600 index 0,29 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,29 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal csökkent pénteken. A hetet a Stoxx 600 1,26 százalék, az FTSE Eurofirst 300 1,11 százalék, az EuroStoxx50 0,29 százalék veszteséggel fejezte be.

Londonban 0,08 százalékkal zárt alacsonyabban az FTSE-100 index pénteken, a frankfurti DAX index 0,41 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,47 százalékkal csökkent. Milánóban 0,51 százalék, Madridban 0,78 százalék volt az indexcsökkenés.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en is

Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint várhatóan hétfőn is tovább folytatódik a múlt héten megkezdődött általános tőzsdei korrekció Európában, miután sikertelenül zárultak a német koalíciós tárgyalások. Így nyitáskor csökkenésre számít az elemző a magyar tőzsde esetében is.

A hét legfontosabb eseménye Magyarországon a jegybank kamatdöntő ülése lesz. Pleschinger Gyula monetáris tanácstag november elején úgy nyilatkozott, hogy a jegybank akár már idén újabb monetáris politikai eszközt vethet be annak érdekében, hogy tovább csökkentse a magyar hozamokat. Kiss Mónika szerint elképzelhető, hogy az új eszközt még nem vezetik be ebben a hónapban, megvárják az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi üléseit, illetve a következő inflációs jelentés magyar prognózisait.

Emellett rövidített hétre készülnek az amerikai tőzsdék, a hálaadás napi ünnep miatt már szerda este bezárnak a börzék. Ez a magyar kereskedést is érinti, így a hét végén alacsonyabb forgalomra lehet számítani.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK