MNB: kiugróan veszteséges lesz idén a bankrendszer

A hazai gazdaság teljesítményét több mint egy százalékkal is megemelheti a jegybanki növekedési hitelprogram, amelynek második szakaszának pénzügyi keretét a héten duplázta meg a monetáris tanács ötszázmilliárd forintról ezermilliárdra; és ugyancsak hasonló mértékű pozitív hatást fejtettek ki a magyar GDP-re a folyamatos kamatcsökkentések - erről Vonnák Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója beszélt a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjújában.
portfolio.hu, 2014. szeptember 6. szombat, 09:22

Elmondta: megtört a jég a vállalati hitelpiacon, és egyre több bankkölcsönhöz jutnak a hazai kis- és közepes vállalkozások, köszönhetően az MNB-s programnak is. A szakember kitért arra is, hogy a bankrendszer jövedelmezősége az idén kiugróan rossz lesz. Ugyanakkor ez sem rengeti meg alapjaiban a hitelintézeti rendszert, vagyis a pénzügyi stabilitást a devizahiteles ügyből keletkező terhek sem törik meg.

Vonnák Balázs hangsúlyozta: a következő években fokozatosan javuló pályára állhatnak a hitelintézetek. Rámutatott arra is: a jegybank számításai szerint csak egy-két banknál merülhet majd fel tőkeemelési igény.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

bethel, 2014.09.06 22:20

@666ORDOG666: "Biztosan igazad lehet!"
Így van.
Csak egy antikrisztusi szellemű ember választ magának ilyen nicknevet.
Esetleg még lehetőség, hogy sátánista jellemű ember választ ilyen nicknevet.
Ha pedig csak "vicces" akart lenni, akkor ön nagyon sötét, de nagyon!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.09.06 19:33

@RealMan:
Volt már rá példa nem is egyszer, hogy a dicsőséges bevonulásokra, országgyarapításra az akkor nyert dolgokat 100x fizettük vissza anyagiakban és sajnos életekben.
Ennek is szomorú vége lehet!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2014.09.06 16:05

Micsoda félrevezető főcím. Kiugróan veszteséges. Halálra röhögöm magam szegényeken.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2014.09.06 14:30

@666ORDOG666:
@juliann: Beugratós kérdés akar lenni?

Válasz:::Nem ,csak logikai...
A siketnéma megérti ,a világ más táján lakó siketnémát !!!

Még egy logikai kérdés:::Elhiszed-e azt , hogy le merek ülni veled sakkozni ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.09.06 14:29

@illiber:
Hatalmas tudásról teszel tanúságot folyton, igazán tudnod kéne, meg azt is mennyi a külföldi befektetés az országban. Ha téged olvaslak meg az Orbán kormányt nézem akkor egy huncut vasat sem ennek az országnak, hiszen a rablók között nem érdemes a pénzt mutogatni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html