A Dow Jones rekordot döntött tegnap, mert a befektetők abban reménykednek, hogy a nagy bankok maguk mögött hagyták jelzálogpiaci veszteségeiket, de azért a Fed tovább csökkenti kamatát. A Dow 1,38 százalékos emelkedés nyomán 14 087 ponton zárt, de napközben megugrotta a 14 115 pontot is, ami szintén rekord a maga kategóriájában – az ezt megelőző napközbeni csúcs 14,021 pont volt, amit július 19-én ért el az index. A Nasdaq 1,46 százalékkal, 2741 pontra, az S&P-500 pedig 1,33 százalékkal 1547 pontra hágott. A tőzsdék optimizmusát már a kereskedés elején sem tudták letörni az Egyesült Államok legnagyobb bankjától jövő rossz hírek. A Citigroup részvényei a New York-i tőzsde nyitását követő első órákban 2 százalékkal emelkedtek annak ellenére, hogy a bank jelezte: harmadik negyedévi profitja 60 százalékkal alacsonyabb lesz az előző évinél. A vezetőség a kiábrándító eredményt a hitelpiacok erőtlenségének és az elmúlt hónapok során a jelzáloghitelek terén elkönyvelt veszteségeknek tulajdonítja. A hitelpiaci válság jeleinek háttérbe szorulását jelezte az is, hogy az USB bejelentése ellenére – miszerint a harmadik negyedévben 3,4 milliárd dollárnyi jelzálogpiaci befektetésből származó vesztességgel számol – a nyitóárnál közel négy százalékkal magasabban keltek el a részvények a kereskedés első harmadában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!